ÉLŐ: DVSC-TEVA - Diósgyőri VTK, OTP Bank Liga, 11. forduló

A Debrecen a Diósgyőr csapatát fogadja ma délután a magyar labdarúgó NB I 11. fordulójában. A mérkőzést élőben követheted honlapunkon.


A borsodi piros-fehérek az előkelő negyedik helyen állnak a tabellán, míg a DVSC-TEVA a második úgy, hogy mindössze egy pont választja el az éllovas Győrtől.

A mérkőzés előtt Kondás Elemére mondta el várakozásait a dvsc.hu-nak: "Jó erőkből álló Diósgyőr érkezik hozzánk, keleti rangadónak minősül a találkozó. Nekünk úgy kell pályára lépnünk, hogy megnyerjük a mérkőzést hazai pályán. Jó hangulatú összecsapásra számítok, hiszen sokan érkeznek Diósgyőrből is. Szeretnénk jó teljesítményt nyújtani és eredményesen is szerepelni. A DVTK már tavaly is jól szerepelt a bajnokságban, ahhoz képest még erősítettek. Elindult ott is egy folyamat, stabillá vált a klub és ez természetesen meglátszik az eredményeken."

A MÉRKŐZÉS ÉLŐ TUDÓSÍTÁSÁT ITT KÖVETHETED NYOMON!

Pályára lép valószínűleg a sérüléséből felépült Czvitkovics Péter és a drukkerek nagy kedvence, Selim Bouadla is. Ami a hiányzókat illeti, Varga Róbertnek fáj a térde, így nem játszhat, rajta kívül Dombi Tibor sem épült még fel teljesen és Szűcs István is különmunkát végez. Roguy Meyé múlt hét végén sérült meg, míg Máté Péter, Nenad Novakovics és Farkas Balázs a rehabilitációját végzi - írta a dvsc.hu.

Sisa Tibor bízik benne, hogy sikeresen távozhatnak Debrecenből: "A bajnoki címvédőhöz és a kupagyőzteshez utazunk, akik veretlenül nyerték a bajnokságot. Nem egyszerű ellenük senkinek sem, különösen az ő otthonukban. Mi úgy gondoljuk, hogy minden mérkőzésen a lehető legtöbbet kell tennünk azért, hogy a szurkolóinkat kiszolgáljuk. Nagyon bízom benne, hogy sikeresen távozhatunk Debrecenből." - mondta a dvtk.eu-nak.

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 11. forduló:
DVSC-TEVA - Diósgyőri VTK
Debrecen, Oláh Gábor utcai stadion
2012. október 21., 16 óra 30 perc

Vezeti: Szabó Zsolt (Farkas Balázs, ifj. Kormányos Gábor)

Videók