Elképesztő: a Puskás Akadémia ezúttal Fradi-játékost igazolna

Nagyon komoly erősítéseket hajt végre Pintér Attila csapata.


Hiába lépett pályára a Jelgava elleni EL-mérkőzés odavágóján, már előtte tudott volt, hogy a Radó András a Puskás Akadémiánál köt majd ki - írja az nb1.hu. A klub és a játékos azonban még nem állapodtak meg egymással, ezért nem történt még meg a szerződéskötés bejelentése, ám a Nemzeti Sport úgy tudja, ma erre is sor kerül.

 

NB I: a Liverpoolban is megforduló játékossal erősített a bajnok " MAGYAR FOCI › Labdarúgó NB I

A bajnoki címvédő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján tudatta Pölöskei Zsolt leigazolását. A 26 esztendős játékos kétéves szerződést kötött a kispestiekkel. Pölöskei az MTK-ban nevelkedett, megfordult a Liverpoolban is, 2015 óta pedig a Videotonban szerepelt. Nyugodtan kijelenthető, hogy egymaga lőtte a Keleti főcsoport élére Nemanja Nikolics a Chicago Fire-t.

Mint tegnap jeleztük, a Mezőkövesd legjobbja, Molnár Gábor tegnap nyílt levélben búcsúzott el a kövesdi szurkolóktól, akiről szintén ma jelenthetik be, hogy Felcsútra igazolt.
 
Eddig tíz olyan futballistát igazolt a Puskás Akadémia, akiket több csapat is szívesen látott volna.
 
Az eddigi érkezők listája
 
Balogh Balázs (Újpest), Ulysse Diallo (mali, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Jonathan Heris (belga, Újpest), Madarász Márk (Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Patrick Mevoungou (kameruni, DVTK),  Molnár Gábor (Mezőkövesd), Osváth Attila (Vasas, legutóbb kölcsönben Debreceni VSC), Poór Patrik (MTK Budapest), Radó András (FTC), Szécsi Márk (Nyíregyháza)
 

Videók