Eljárás indult Bognár ellen

Következménye lehet a vezetőedző szavainak.


A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága vizsgálatot rendelt el Bognár György, a Paksi FC vezetőedzőjének nyilatkozata miatt.

Az NB I 8. fordulójában lejátszott Paks – FTC (1-3) mérkőzéssel kapcsolatban a FEB elnöke vizsgálatot rendelt el a hazai csapat vezetőedzőjének mérkőzés utáni nyilatkozatában elhangzottakkal kapcsolatban.

Bognár György (Paks): "Mindig a Fradi javára tévednek ellenünk. VAR ide, VAR oda, sajnos azt kell mondjam, hogy ezek sokszor manipulált tévedések, a vonalhúzások is, volt már rá példa ebben a szezonban. Szélpál kiállításával belenyúltak a meccsbe, még azt is kétlem, hogy szabálytalankodott, de hogy nem sárga lap, abban biztos vagyok, mert semmi szándékosság nem volt benne. Ha a 22-23. percben Civicnek és Besicnek mondta a játékvezető, hogy ez volt az utolsó, akkor miért nem őket állította ki két sárga lappal? VAR ide, VAR oda, ez most nem volt korrekt. A meccs is jó lett volna, szerintem 4–3 lett volna a vége vagy ide, vagy oda, ha engednek minket focizni. Szerintem jól játszottunk, jó hozzáállás volt, bátran mentünk előre, volt egy csomó lehetőségünk, de a Ferencváros jelenleg jobb csapat jobb lehetőségekkel, gratulálunk nekik a győzelemhez, mert sokat tettek ők is érte.”

Forrás: mlsz.hu
Borítókép: paksifc.hu

Videók