DVSC: Sidibe szerint kockáztatott és nyert a csapat

A Debrecen tegnap este 4-1-re nyerni tudott a PMFC-Matias elleni bajnoki mérkőzésen az Oláh Gábor utcai stadionban. Ibrahima Sidibe csereként bizonyult nyerőembernek.


Ibrahima Sidibe csereként állt be a tegnap a Pécs elleni mérkőzésen. A szünetben váltotta Kulcsár Tamást, és rögtön egy nagy helyzettel nyitott, majd végül két góllal járult hozzá a 4-1-es sikerhez  - írta róla a klub honlapja.

"Az első félidő kicsit nehezen alakult számunkra, mert a Pécs remekül futballozott, már a középpályán megpróbált labdát szerezni, emellett jól működött a csapatvédekezése. Küzdöttünk, hajtottunk, de nem nagyon találtuk az üres területeket, amelyeket befutva helyzeteket alakíthattunk volna ki. Úgy jöttünk ki a második félidőre, hogy mindenképpen meg akarjuk nyerni a mérkőzést, ezért kicsit kockáztatni kellett. Az edző ennek megfelelően cserélt, aminek végül meglett az eredménye, hiszen magabiztos győzelmet arattunk." - fogalmazott a mérkőzést követően Ibrahima Sidibe.

A mérkőzés tudósítását itt olvashatod el.

Ugyancsak a Debrecenhez kapcsolodó hír, hogy Luis Ramos tegnap, a Pécs elleni mérkőzésen 100. alkalommal lépett pályára a magyar NB I-ben. A középpályás a száz bajnoki találkozóból 52-őt a DVSC-TEVA színeiben játszott.

Videók