Dunai Antal történelmi találata

Nagy versengés folyt, hogy ki szerzi a bajnokságban a csapat 100. gólját.

2020-03-29 14:08:00

Szerkesztő: Biró Tamás

Március 21-én ünnepelte 77. születésnapját Dunai II Antal, az Újpest legendás csatára, aki a lila-fehérek színeiben hét bajnoki aranyérmet szerzett, és három alkalommal lett gólkirály.

1967-ben Ezüstcipőt, 1968-ban Bronzcipőt vehetett át a legjobb európai mesterlövészek versengésében. 1968-ban olimpiai bajnok, 1972-ben ezüstérmes lett a magyar válogatottal.

A jeles alkalom apropójából Anti számtalan gólja közül most idézzük fel a legemlékezetesebbet.

Részlet Dunai Ede Lila karácsony című könyvéből.

1968. december 8-án valódi futballünnepre készültek Újpesten. Baróti Lajos csapata az 1968-as bajnokságban a 29. fordulóig nem kevesebb mint 95 (!!) találatot szerzett. Bár a szezonból még két forduló hátra volt, de a lila-fehérek mindenképpen hazai pályán szerették volna elérni az elképesztő álomhatárt, a 100 rúgott gólt.

Ezen a jeles napon a Győri Vasas ETO csapatát sodorta a sorsolás szeszélye az egyébként is félelmetes Megyeri úti oroszlánbarlangba. Baróti Lajos tanítványainak ötször kellett volna betalálniuk, hogy meglegyen a századik gól.

A hatodik percben a kiismerhetetlenül cselező Zámbó Sanyi fektetett el két védőt, majd közelről, a kapussal szemben állva óriási gólt ragasztott a vendégek hálójába. A nézők eksztázisban voltak, tudták, hogy már csak négyszer kell betalálni.

Éppen hogy eltelt fél óra a fölöttébb egyenlőtlen küzdelemből, amikor Fazekas ívelte remek ütemben a labdát az előretörő Zámbóhoz. A zseniális szélső különösen precíz akart lenni, ám a lövését a veterán kapus, Barna Sándor helyett a kapufa hárította.

A második újpesti gólt azonban mégsem úszhatták meg a győriek, ugyanis a kipattanó labda éppen Göröcs Titithez került, aki egyből Dunai Antihoz továbbított. Ha pedig a lilák tízeséhez került a játékszer, retteghettek az ellenfelek, a gólszerzés tudományát mesteri fokon űző csatár ritkán hibázott. A nyurga támadó ezúttal sem okozott csalódást, és tizenegy méterről a bal alsó sarokba lőtt. 2:0. Már csak három gól hiányzott.

Bő fertályóra telt csak el a második játékrészből, amikor egy csapásra karnyújtásnyi közelségbe került a jubileumi, századik gól. Előbb Dunai III mérnöki pontosságú negyvenméteres átadásából a csapat szellemi vezére, Göröcs Titi rúgott egy ritkán látható nagy gólt, majd jó szokásához híven Solymosi Pixi értékesített egy tizenegyest magabiztosan.

– Már csak egy kell! – kiáltottak a szurkolók, és ezt a csodacsatárok is tudták. Az addig oly önzetlen támadóötös hirtelen önzővé vált, és mindannyian magukénak akarták tudni a jubileumi gólt. Aki megkapta a labdát, egyből tüzelt, hátha beakad.

Csak egy gól hiányzott az örömünnephez, és végre tizenöt perccel a vége előtt nagy nehezen meg is rezdült a háló. Apró szépséghiba, hogy ez a háló az újpesti kapuba percekkel korábban beálló Borbély Lacié volt, így a hátralévő időben tovább izgulhattak az Újpest hívei.

Bő tíz perccel a lefújás előtt megjelent a villanyújságon egy addig soha nem látott felirat: Ú. Dózsa–Győr 99:0.

Ha volt olyan vendégdrukker, aki ebben a pillanatban esett be a stadionba, egészen biztos, hogy rögvest a szívéhez kapott, ám a nagy többség tudta, hogy mit jelent mindez, az Újpest-szurkolók egy emberként zendítettek rá: – Most jön a századik! Most jön a századik!

A mérkőzésnek ezen a pontján talán még a vendégszurkolók sem bánták volna, ha az újpestiek még egyszer betalálnak, legalább az ő csapatuk ellen írjon történelmet a lila-fehér együttes.

Egy biztos, nem lett volna igazság a Földön, ha Göröcs Titiéknek nem sikerült volna megszerezni azt a bizonyos gólt. Hogy csúnya volt? Hogy kapushiba volt? Ez senkit sem érdekelt.

Öt perccel a lefújás előtt Bene Feri lépett ki a győri védők közül, amikor a kapujából a tizenhatoson kívülre kifutó vendégkapus elhúzta a lábát. A kaputól huszonöt méterre letett labdának a sértett futott neki, és minden erejét beleadva a kapura ágyúzott.

A bombaerős lövés kipattant Barna Sándorról, de a győriek balszerencséjére éppen a mindig jókor és jó helyen álló Dunai II elé perdült a labda, aki közelről a hálóba bólintott.

– Megvan a századik! Szép volt, fiúk! – kiabálták Petiék a szurkolókkal együtt, és úgy ünnepeltek, mintha a bajnoki címet szerezték volna meg a kedvencek.

Nem akármilyen mérföldkő volt ez a száz rúgott gól az Újpesti Dózsa történetében. A hatvanas évek első felében – különösen a védekezést tökélyre fejlesztő olasz Internazionale eredményességének köszönhetően – egyre inkább előtérbe került a hátsó alakzatok megerősítése, a biztonságra törekvő játék.

A magyar futball szerelmeseinek nagy örömére ezzel a divattal ment szembe Baróti mester, és a mindent elsöprő támadójáték rövidesen meg is hozta a gyümölcsét. Nem csupán az ellenlábas budapesti nagycsapatok szurkolói, hanem a vidéki, sőt a külföldi futballszimpatizánsok is előszeretettel látogattak el a Megyeri útra, hogy a megalkuvást nem ismerő támadófoci szépségében gyönyörködhessenek.

Bár az 1968-as bajnokságot – nem kevés angyalföldi segítséggel – a Ferencváros nyerte, de ekkor már sejteni lehetett, hogy ez volt a zöld-fehérek hattyúdala, az újpesti csodacsapat a következő szezontól átveszi a hatalmat."