Détári vs Moniz: kicsi a különbség, de mégis óriási

A szurkolók szerint a Ferencváros lényegesen jobban produkál Ricardo Moniz irányításával, mint Détári Lajos alatt. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a számok mit mutatnak.


Ricardo Moniz a negyedik forduló után vette át Détári Lajostól a Ferencváros labdarúgó-csapatának vezetését. A holland szakember az első mérkőzésén belefutott egy 2-0-ás vereségbe a Honvéd ellen, majd 2-2-es döntetlent ért el az Egri FC elleni összecsapáson, az első győzelmére a harmadik meccséig kellett várni, ekkor a Haladást verte meg a Ferencváros az Albert stadionban. Az első ideenbeli győzelmet a Videoton ellen aratta Moniz irányításával az egyesület. A szurkolók szerint a csapanak egyre inkább saját stílusa van, és még a becsúszó vereségek sem annyira bosszantóak, mint régebben, mert látszik a gárdán, hogy formálódik valami. Lássuk, hogy a számok mit mutatnak.



13 mérkőzést vettünk figyelembe, hiszen Ricardo Moniz pontosan ennyi mérkőzésen ült a zöld-fehérek kispadján. Détári Lajos ebben a szezonban mindössze négy találkozón kapott lehetőséget a vezetéstől, ezért nála az előző szezon kilenc mérkőzését számítottuk be. A helyezések alapján egyértelmű a kép, hiszen az elmúlt szezont a Ferencváros a nem túl dicsőséges 11. helyen fejezte be, negatív gólkülönbséggel, laza negyven ponttal elmaradva a bajnok Debrecen teljesítményétől, persze ebben benne van a Prukner-korszak is. A 2012-13-as idényben az Újpest elleni mérkőzést követően a kilencedik helyen állt a Fradi, öt ponttal lemaradva az akkori éllovas Honvédtól.

Moniz irányításával a hatodik helyen zárta az évet az FTC, 13 ponttal a listavezető Győr háta mögött. A nemzetközi kupát jelentő helyezés mindössze három pontnyira van, tehát egyértelmű az előrelépés, mégha nem is túl szerencsés dolog ebben az összehasonlításban nézni a dolgokat. Moniz összesített mérlege a 13 mérkőzésen 5 győzelem, 5 döntetlen, 3 vereség, Détári utolsó 13 meccse a következőképpen alakult: 4 győzelem, 4 döntetlen és 5 vereség. Ami érdekes, az a gólarány, a holland edző irányításával a Ferencváros húsz gólt szerzett, és 19-et kapott, Détárinál ugyanez az arány 19 rúgott gól, 18 kapott, itt tehát nem számottevő a különbség. Az ellenfeleket megnézve Döme és Moniz is két győzelmet könyvelhetett el a tabellán magasabban álló ellenfelek ellen, a "kisebbek" ellen a szám egyaránt három-három győzelem áll a két szakember neve mellett. A kulcs inkább a vereségek számában található, alacsonyabban jegyzett ellenfelek ellen Moniz mindössze egyszer (Kaposvár) kapott ki, míg a magyar mester háromszor.



Összességében tehát elmondható, hogy apróságok döntenek a két szakember közül Moniz javára, hogy ez minek köszönhető, esetleg a kiegyensúlyozottabb mezőny az oka, vagy tényleg beindult valami az Üllői úton, egyelőre még nagyon relatív, a Pécs elleni mérkőzés 50. percében inkább a sehol semmi elv nézőpont uralkodott, a 94.-ben pedig pont az ellenkező. Majd a tavasz eldönti, de azt el lehet mondani, a Ferencváros ismét komoly tényező a magyar labdarúgásban, sokak örömére. Az pedig nem vitás, a holland szakemberrel óriási fejlődésen és változáson ment át a csapat játéka, így a Moniz-éra kapcsán mégis elmondhatjuk, óriási a különbség Détári regnálásához képest. Ha eredményekben nem is, de erőnlétben, játékban, küzdésben mindenképp. 

Videók