Détári: "Nem kell kapkodni, 90 percünk van a győzelemre"

A Ferencváros együttese szombaton 15 órától a Vasast fogadja az OTP Bank Liga 22. fordulójában.


Détári Lajos szakmai igazgató a fradi.hu-nak nyilatkozott a mérkőzés előtt, és elárulta, türelmes játékra készítette fel csapatát az angyalföldiek ellen. 
 
- Úgy érzem, hogy most is egy olyan ellenfél érkezik hozzánk, amely a védekezésre helyezi majd a hangsúlyt, mivel a Vasasnak nagy szüksége van a pontra. Nagyban megkönnyítenénk a dolgunkat, ha a találkozó elején betalálnánk, de a csapatot felkészítettük rá, hogy türelmesen kell játszani, hiszen 90 percünk van a mérkőzés megnyerésére. 
 
A szakember az új szerzeményről, Marko Simicről is szót ejtett.
 
- Marko már harmadszorra edzett a csapatunkkal. Ahogy egyre jobban megismerem, úgy kap majd egyre több lehetőséget.
 
A találkozó előtt a Ferencváros a Ferencváros a 10., a Vasas pedig a 13. az NB I táblázatán. 

Videók