Détári: Fehérváron is nyerni szeretnénk

Détári Lajos élvezetes jó meccset vár a Videoton elleni bajnokin, nyerni szeretne csapatával.


„Biztos vagyok benne, hogy élvezetes, jó meccset fogunk játszani vasárnap, hiszen mindkét csapat meg akarja nyerni a rangadót. Felkészültünk a Videoton FC-ből, tudjuk, hogy nagyon jó csapat ellen játszunk, de ettől függetlenül mi futballozni megyünk a Sóstói Stadionba. Mindenki ellen úgy lépünk pályára, hogy nyerni szeretnénk, Fehérváron sem lesz ez másként, aztán majd kiderül, hogy melyik együttes fog ki jobb napot, kinek lesz több szerencséje” – nyilatkozta a Ferencváros mestere.

A múlt héten kiállított Sváb Dánielen kívül is lesznek hiányzók a zöld-fehéreknél, de Détári nem foglalkozik ezzel, a hátralévő öt fordulóban pedig minél több pontot akar gyűjteni.

„Vannak sérültjeink, de nem szoktam ezzel különösebben foglalkozni, mindig az a legjobb Fradi, aki kifut a pályára. Nincs konkrét célkitűzésünk ebben a bajnokságban, de természetesen szeretnénk minél feljebb végezni a táblázaton. Már ezen a hétvégén is alakulhatnának az eredmények nagyon kedvezően számunkra, amennyiben pontot, vagy pontokat tudnánk szerezni Székesfehérváron" – mondta Détári Lajos.

Videók