Crespo nem jön a Videotonhoz - Hivatalos

További egy évvel meghosszabbította szerződését a Parmánál, így nem lesz a Videoton labdarúgója Hernán Crespo, az argentinok korábbi 64-szeres válogatott támadója.


Az olasz élvonalbeli klub hivatalos honlapján közölte csütörtökön, hogy a 35 éves csatár marad az együttesnél.

Az itáliai tuttomercatoweb.com a Gazetta di Parmára hivatkozva a múlt héten még arról adott hírt, hogy Crespót szeretné leigazolni a Videoton, és már ajánlatot is tett a magyar bajnok székesfehérvári klub.

Crespo a River Plate-ben kezdte pályafutását, majd 1996 és 2000 között a Parmában lett ismert játékos, 1999-ben UEFA Kupát nyert az együttessel. 2000-ben - akkor világcsúcsot jelentő - 35 millió font ellenében igazolt a Lazióhoz, majd az Internazionale, a Chelsea, valamint a Milan csapataiban szerepelt.

A piros-feketékkel ott volt a FC Liverpoollal vívott 2005-ös Bajnokok Ligája-döntőben, az emlékezetes összecsapáson két gólt is szerzett, ám 3-0-ás olasz vezetés után az angolok egyenlítettek és büntetőket követően elhódították a kupát.   

Egy genovai kitérőt követően Crespo tavaly visszatért a Parmához, ahol eddig 42 mérkőzésen 10 gólt jegyzett.

Az argentin válogatottal három világbajnokságon vett részt, nyert angol és olasz bajnoki címet, utóbbiban gólkirály is volt.

 

MTI

Videók