Az Újpest vezetőedzője szerint sokkal jobbak voltak - nyilatkozatok

A Fradi mestere, Szerhij Rebrov nem volt elégedett a támadóival.


Az 1-0-ra végződő Ferencváros-Újpest találkozó után mindkét vezetőedző elmondta a véleményét a látottakról.

Szerhij Rebrov, a Ferencváros szakvezetője a találkozó után kiemelte: az Újpest ellen a három pont megszerzése volt számukra a legfontosabb, a szurkolóknak pedig az, hogy győzzék le a hazai riválist.

"Nem vagyok elégedett a támadójátékunkkal, ha tehettem volna, mind a négy támadómat lecserélem. A játékosaim fejében alighanem a biztos győzelem járt, ezért voltak ennyire visszafogottak" - emelte ki Rebrov. - "

Ma leginkább csak védekeztünk, miközben a meccsre három védőnk esett ki sérülés miatt, és olyan összeállításban játszott a hátsó alakzat, amelyben eddig még egyszer sem. A mezőnyben sorra egyszerű játékhelyzetekben veszítettünk labdákat, ami kihatott az önbizalomra és a labdabirtoklásra, amelyre a jövőben sokkal jobban oda kell figyelnünk."



Nebojsa Vignjevic, az Újpest vezetőedzője elmondta: egyértelműen jobbak voltak az ellenfélnél, játékosai betartották az utasításait, és minden tőlük telhetőt elkövettek, csak egy kicsivel több szerencsére lett volna szükségük.

"Ilyen nagy fölényben a csapatom még soha nem játszott, csak a legfontosabb, a gól nem jött össze. Pedig nem is emlékszem, mikor dolgoztunk ki ennyi helyzetet egy mérkőzésen. Ellenfelünk viszont egy helyzetét gólra váltotta" - nyilatkozta.


Fotó: fradi.hu

Videók