Albert Flórián 70 éves: Isten, óvd a császárt!

Ma ünnepli 70. születésnapját Albert Flórián, hazánk ezidáig egyetlen aranylabdás labdarúgója. Világ és Európa-válogatottságok sora fémjelzi pályafutását, aki látta élőben játszani, sosem felejti el parádés góljait.


"Mint Kosztolányi fái, úgy tartoztam az Üllői úthoz. A rosszakaróim azt mondhatták, úgy álldogál Albert a Fradi-pályán, mint az Üllői úti fák, csak azoknak nincs csípőn a kezük. Hát igen, valóban ott álldigáltam, még néha csípőn is volt a kezem, de két álldigálás között bemutattam néhány cselt, rúgtam néhány gólt, szereztem némi örömöt több százezer futballbarátnak. Nekem a Fradi-pálya jelentett mindent, én, a vidéki kissrác, ott lehettem-lettem valaki. Jó sorsom oda vezényelt, mert valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem" - Az idézet Albert Flóriántól való. Magyarország egyetlen aranylabdás focistája ma ünnepli 70. születésnapját.

Az 1941. szeptember 15-én Hercegszántón született labdarúgó már tinédzserként meghatározó alakja lett a honi labdarúgóéletnek, pedig akkoriban több világklasszis játszott hazánkban. A magyar labdarúgást még világszinten is az élvonalban jegyezték, Albert Flórián berobbanása csak néhány esztendővel követette az Aranycsapat tündöklését.

Hatodik gyerekként látta meg a napvilágot. Fiatalon elhunyt édesanyja délszláv származású volt, és hatéves koráig szerbül beszélt a kis Flóriánnal, aki anyanyelvi szinten sajátította el a nyelvet. Nehéz anyagi körülmények közt nevelkedett, majd Budapestre került, és a Ferencváros futballistája lett. Játékosfelfedezők segítségével került az Üllői útra. A Hernádi utcai iskolában az a dr. Lakat Károly volt egyik tanára, aki sikeres játékos volt és edzői pályafutása során két olimpiai aranyérmet is nyert, majd később Albert edzője lett a Ferencvárosnál.

1958. november 2-án debütált a felnőttcsapatban, mikor a Ferencváros a Diósgyőr ellen játszott a Népstadionban. A mérkőzésen Albert két gólt szerzett. 1960-ban bajnoki ezüstérmes lett a Ferencvárossal, és 27 góllal a gólkirályi címet is megszerezte. 1961-ben ismét gólkirály lett 21 góllal, holtversenyben Tichy Lajossal. Amikor Baróti Lajos kapitány a Svédország elleni találkozóra összeállította csapatát, már számított Albert Flóriánra is, aki ekkor még nem töltötte be a 18. életévét.

"Ő volt az a játékos, aki befért volna az Aranycsapatba is. 41 szeptemberében született, még nem érte el a 18. életévét, mikor már a válogatott csapat tagja lett. Sőt, még a Puskás Öcsit is megelőzte ezzel. Már 58-ban, 17 éves korában meghódította a közönséget, mert csodálatosan játszott, és nagyon viharos tapsot kapott a jugoszlávok elleni ifjúsági válogatott mérkőzésen." - Szepessy György

1963-ban a Ferencvárossal bekerült a Vásárvásorok Kupája elődöntőjébe, azonban csak a bronzérmet szerezték meg, mivel 3–1-re kikaptak a jugoszláv NK Dinamo ellen. Ezt ellensúlyozta, hogy magyar bajnokok lettek, majd a következő évben is megismétlődött a siker. 1965-ben csak a második helyet szerezték meg a bajnokságban, de Albert 27 góllal, immár harmadszorra, gólkirály lett. A Fradi a Vásárvárosok Kupájában ebben a szezonban is szárnyalt, ezúttal egészen a döntőig, ahol a Juventus legyőzésével a kupát is megszerezték, Albert az 1965-ös Aranylabda szavazáson pedig a hatodik helyen végzett.

Legnagyobb egyéni elismerését 1967-ben kapta, amikor azóta is egyedülálló magyar bravúrként megnyerte a France Football Aranylabda-szavazását. Magyar labdarúgó először érte el ezt a nagy megtiszteltetést, különösen azzal, hogy olyanokat hagyott maga mögött, mint az angol Bobby Charlton, a skót Johnstone, a német Beckenbauer, a portugál Eusebio, mégpedig úgy, hogy a második helyezettet 28 ponttal verte. Magyarországon kétszer választották az év játékosának. (1966 és 1967) , többször is szerepelt a Világválogatottban (1968, 1973) és az Európa-válogatottban (1972).

Pályafutása során rengeteg felejthetetlen gólt szerzett.Az NSZK elleni 4-3-as magyar győzelemmel végződött mérkőzésen négy védő között tört be a tizenhatosra,és mattolta a kapust, mindezt olyan sebességgel,hogy a német sajtó hetekig cikkezett erről a cselsorozatról. Hasonló koreográfiát láthatott a közönség a chilei világbajnokságon az angolok elleni meccsen. Parádés mozdulatokkal hagyta ott védőjét, kicselezte a kapust, majd a beadásra számító. a gólvonalon álló védő, és a kapufa között juttatta a hálóba a labdát.

1969. június 15-én Koppenhágában a Dánia elleni világbajnoki selejtezőn súlyos sérülést szenvedett. 1974. május 29-én elbúcsúzott a válogatottól is. Pályafutása alatt 75 válogatott mérkőzésen 32 gólt szerzett.2007. december 21-én az Üllői úti stadiont átkeresztelték Albert Flórián Stadionra. 2010. november 17-én Budapest díszpolgárává választották az aranylabdás labdarúgót.


"Rendkívül szerény volt, rokonszenves a csapattársak számára is. Tisztelettudó, jó magatartású, jó modorú, intelligens fiatalember volt a magánéletben éppúgy, mint a pályán. Nem rúgott meg ellenfelet. Amellett hihetetlen, bámulatos cselezőkészsége volt, ami kivételes adottság, olyan, amit nem lehet megmagyarázni. Baróti így könnyen és gyorsan megtalálhatta a nagy hármast, Göröcs, Albert, Tichy személyében. A külföld is fölfigyelt erre a csodálatos mozgástechnikára és gólérzékenységre. 67-ben megérdemelten ítélték neki oda az Aranylabdát" - Szepessy György

Boldog születésnapot, jó egészséget kívánunk!

Videók