A Vidi edzője olyan nyilatkozatot adott, ami ritka egy magyar klubnál

Boldogan összegezhette a látottakat a fehérváriak trénere.


Amíg a paksiak mestere, Csertői Aurél csalódottan nyilatkozott a Paks-Mol Vidi mérkőzés után, addig Marko Nikolics elégedetten foglalta össze a látottakat. A bajnokcsapat 4-0-ra verte az atomvárosiakat, Nikolics szerint tanítványai európai szintű teljesítménnyel rukkoltak elő.
 
"Gratulálok mindkét csapatnak a mai meccshez, természetesen főleg a saját játékosaimnak, mert ma nagyon jól játszottak. Taktikailag tökéletes meccs volt, a védekezés és a passzjáték is nagyon rendben volt. Ez európai-szintű teljesítmény volt, azt szeretném látni, hogy mindig így játszunk a magyar bajnokságban. Persze ilyenkor kell a földön maradni és a regeneráció után a PAOK elleni találkozóra készülni. Mondhatom, hogy jó formában vagyunk, az előző válogatott szünet óta öt meccsből négyet megnyertünk, Kisvárdán pedig ikszet játszottunk. Ezek a meccsek ráadásul mind idegenben voltak. Azt se felejtse el senki, hogy sok bajnoki ellenfelünknél 14-gyel több mérkőzést játszunk majd összesen, ez szinte egy fél idény. De, ahogy lehetett látni, mentálisan és erőnlétben is rendben vagyunk, ma nagy kedvvel fociztunk, ennek volt az eredménye a négy gól, valamint az, hogy emellett is többször nagy helyzetbe kerültünk. Elégedetlen vagyok-e a helyzetkihasználással? Négy gól szerintem rendben van, minden helyzetet nem lehet belőni. Az ellenfél azért van ott, hogy ezeket hatástalanítsa, ma a hazaiak kapusának is volt 2-3 nagy védése" - fogalmazott Nikolics.
 

Videók