"A vágyam az, hogy csak magyar legyen a csapatban." - Jakab János

A Budafoki MTE tiszteletbeli elnöke azt szeretné, hogy csak hazai játékosokból álljon a jövő évi keret, de azt mondja ezt nem ígérheti 100 százalékra.


Az MLSZ döntése alapján a BMTE csapata feljutott az NB I-be. Jakab János az M4 Sport Góóól!2 című műsorában arról beszélt, hogy a gárdát mennyire érte váratlanul a hír, hogyan készülnek a következő szezonra, és miként ünnepelték a feljutást

A csapat tiszteletbeli elnöke elmondta, hogy neki egészen december közepéig nem fordult meg a fejében a feljutás, és azzal számolt, hogy a csapat a 6. és 10. hely közt végez majd valahol. Kitért arra is, hogy a klub tulajdonosa már a szezon elejétől fogva merészebb álmokat dédelgetett. 

"A tulajdonosunk nagyon az elejére várta a csapatot. Nagyon jó vezető és nagyszerű szurkoló is egyben. Én viszont minden nap bent voltam az öltözőben, és a játékerőt is jobban ismerem, mint Bélteky úr. A szezon előtt úgy nézett ki a fejemben, hogy a 6. hely egy kiváló teljesítmény lenne. Hát többre sikeredett" - mondta.

Beszélt arról is, hogy egyetlen perig sem fordult meg a fejükben, hogy ne vállalnák a szereplést a felsőbb osztályban.

"Bélteky úr igazi sportember. Úgy látom, hogy ő a munkájában is maximalista, és komolyan vette a feljutást. Egy percig sem mondta azt tavasszal, hogy gondolkodjunk rajta. Ő 100%-ig állta a szavát: bárhol végzünk, az ő gondja, hogy a hátteret biztosítsa."

"A zárás utáni éjszaka olyan hangulatban beszéltünk, mint amikor úttörő játékosok voltunk, oda-vissza úgy örültünk. De ő a feljutás ódiumát is vállalja. Persze én is, de nekem nem drága, mert nekem csak a lelkemet kell adni, neki azért egyebeket is” - fejtette ki mosolyogva.

A bajnokság nem épp szokványos lezárásáról azt mondta, ő szerette volna, ha a pályán dől el a feljutás. Hozzátette sajnálja, hogy nem tudták lejátszani a bajnokság hátralévő meccseit, de végtelenül boldog, hogy történelmet írtak. 

A különleges ünneplésről is mesélt:

"Előfordultam már futball öltözőben, futballpályán ünnepelni, budapesti másosztályban játszó csapat tagja is voltam, de ez a keddi egy sajátságos helyzet volt. Védekeznünk kellett az egészségügyi problémák miatt. Egyetlen egy csapatképet engedélyeztem, de vigyáztam a fiúkra."

"Egy pár üveg pezsgőt feldurrantottunk, de nem olyan volt. Igazi volt az öröm, de egy mérkőzés után megünnepelni egy ilyen helyezést más lett volna."

Hozzátette, amint a helyzet engedi a szurkolókkal együtt is szeretnék megünnepelni ezt a sikert.

A klub jövőjét illetően úgy fogalmazott, februártól tudatosan készültek a feljutásra. Oláh Lóránt sportigazgató pedig már a keddi döntés előtt feljegyzett a notszébe 21 magyar játékost, akik erősítést jelenthetnek. Jelenleg már 41 játékosból válogatnak, ezek közt azonban vannak külföldiek is.

Bár nagyon örülnének, ha csak hazai játékosokból állna össze a jövő évi keret, előfordulhat, hogy légiósok is lesznek majd a csapatban. Egy azonban biztos: a saját nevelésű játékosoknak továbbra is nagy szerepet szánnak.

 

Forrás: M4 Sport
Borítókép és képek: Facebook.com/BudafokiMTE

Sport365.hu - Aki a Fradi-mezt budafokira cserélte

74 év után a Budafoki MTE futballklub ismét az első osztályban fog játszani. A szenzációs siker híre pillanatok alatt keresztülszáguldott a földön és a nagy vizeken is. Pontosan 15.557 kilométert utazott, hogy megérkezzen valakihez, aki már nagyon várta ezt a hírt. A siker nem ismer távolságot. Exkluzív interjúnk második része.

Videók