A támadófutballon lesz a hangsúly

A Puskás Akadémia új trénerének fontos lesz a közönségszórakoztató, támadó szellemű játék.


A Puskás Akadémia új vezetőedzője, Hornyák Zsolt a támadójátékra fogja helyezni a hangsúlyt, mert a "közönségnek tetsző, szép futballt" tartja elsődlegesnek.

A felvidéki tréner csütörtökön, a klub sajtónapján hangsúlyozta: szeretné stabilizálni a csapat játékát, amelynek alapja a jó és veszélyes támadójáték lesz, ugyanakkor a védekezést is legalább annyira fontosnak tartja. Hozzátette: igyekeznek az ellenfelet már a saját térfelén letámadni és mielőbb visszaszerezni az elvesztett labdát.
Hornyák Zsolt szerint az a cél, hogy a bajnokságban az első ötbe, a Magyar Kupában pedig döntőbe jussanak.
A játékoskeretről elmondta, fő szempontnak a gerinc kialakítását tartja, amely 4-5 idősebb, jó karakterű játékost jelent, akikre a fiatalok is felnéznek és akik segítik az akadémiáról kikerülőket a csapatba illeszkedni. Ezek közé sorolta Szolnoki Rolandot és Varga Józsefet és a nemrégiben igazolt cseh David Vaneceket.
 

David Vanacek (J) az egyik érkező a Puskás Akadémiához
 
A Puskás Akadémia hétfőn kezdte meg a felkészülést a következő szezonra. A tréner első benyomásai szerint gyorsítani és egyszerűsíteni kell majd a játékukat, továbbá gyorsabban kell majd védekezésből támadásba lendülniük.
Hornyák Zsolt közölte, hogy a következő hetekben hazai környezetben készülnek, júliusban terveznek egy kéthetes osztrák edzőtábort, ahol a tervek szerint török és izraeli élvonalbeli csapatokkal vívnak majd edzőmeccseket.
 
A Puskás Akadémia az előző szezonban a bajnokság hetedik helyén végzett. A 2018/19-es idényt Benczés Miklós irányításával kezdték a felcsútiak, őt a télen Radoki János váltotta, majd az utolsó hat fordulóban a szakmai igazgató, Komjáti András vezetésével harcolták ki az első osztályban maradást.
 
Fotó: Pfla.hu

 

Videók