A svájci élvonalba szerződött a Fradi középpályása

Elhagyja a Ferencvárost és a svájci élvonalbeli bajnokságban szereplő FC Vaduz csapatánál folytatja pályafutását a horvát származású, de svájci születésű Stjepan Kukuruzovic – jelentett be a liechtensteini klub honlapja.


 
Kukuruzovic nagy reményekkel érkezett a Fradihoz és bár összesen 31 tétmérkőzésen lépett pályára, amelyeken hat gólt szerzett a Ferencvárosban, nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket, így nem meglepő a távozása.
 
„’Kukit’ szeretettel fogadták a társak és sok sikert kíván neki a klub” – írta a csapat honlapja. A svájci élvonalban a 2014–2015-ös idényben a tabella utolsó előtti, kilencedik helyén végző együttes két esztendőre szerezte meg a svájci középpályást.

Videók