A sereghajtó Kaposvár búcsúzik az élvonaltól

Harmadszor is legyőzte a Paks a Mezőkövesdet, kiesett a Kaposvár.


A Paksi FC a bennmaradásért folytatott küzdelemben fontos győzelmet aratott Mezőkövesden a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának szombati játéknapján.

A harmadik helyezett hazai csapat mindhárom összecsapását elveszítette a mostani bajnokságban a tolnaiakkal szemben, akik öt gólt szereztek ellenük és egyet sem kaptak. A paksiak szombati sikerével eldőlt, hogy a sereghajtó Kaposvári Rákóczi búcsúzik az élvonaltól. A Mezőkövesd az újrakezdés után bejutott a Magyar Kupa döntőjébe, de a fináléban kikapott, és összességében öt tétmérkőzéséből egyet sem tudott megnyerni, két döntetlen mellett háromszor szenvedett vereséget.

OTP Bank Liga, 27. forduló:
Mezőkövesd Zsóry FC-Paksi FC 0-2 (0-0)


Fotó: Facebook/Mezőkövesd Zsóry Sportegyesület

Már a hatodik percben közel állt a gólszerzéshez a Mezőkövesd, a kilépő Zivzivadze kapus mellett elgurított labdája a kapufáról pattant vissza. A hazaiak fölényét az első negyedóra vége felé szüntette meg a Paks, amely sorozatban rúghatta szögleteit és csakhamar ugyancsak nagy helyzetet alakított ki. Kiegyenlítetté vált a mérkőzés, lüktető volt a játék, mindkét oldalon akadtak lehetőségek, igaz, ezek már nem voltak igazán komolyak. A Paks inkább szögletekből veszélyeztetett, a Mezőkövesd pedig igyekezett passzokkal eljutni ellenfele kapujáig, de a középpályás sora nem működött igazán hatékonyan. Mindkét oldalon sok volt az eladott labda, a pontatlan passz, így a játékrész második felében már csak egy-egy nagy helyzet adódott.

A vezetést a szünet után a Paks egy saját térfélről elvégzett szabadrúgást követő gyors akcióból szerezte meg, a vendégek kihasználták, hogy a hazai védelem még nem állt fel. Kuttor Attila, a mezőkövesdiek vezetőedzője gyorsan cserélt kettőt, de nem tudta felpörgetni csapatát. A Paks stabilan futballozott, majd újabb gyors akció végén Könyves Norbert duplázott. Ezzel gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés, mert a kövesdiek játékából hiányzott a lendület, az átütőerő, és a hazai játékosoknak még szerencséjük sem volt a kiválóan védekező vendégekkel szemben.

Borítókép: Facebook/Hivatalos Kaposvári Rákóczi FC

Videók