A Puskás Akadémiától érkezett játékos a DVTK-hoz

Fiatal kora ellenére már komoly tapasztalattal rendelkezik.


Társoldalunk, az nb1.hu írását közöljük:

Kiss Tamás a Diósgyőrben futballozhat 2020-ban, a fiatal futballista kölcsönben érkezik a diósgyőriekhez.

Íme a piros-fehér klub közleménye:

"Nagyon örülök, hogy tavasszal Diósgyőrben játszhatok kölcsönben - kezdte Kiss Tamás. - A bajnokság első felében a PAFC csapatában kevés szerepet kaptam, ezért a menedzseremmel közösen a váltás mellett döntöttünk, mert a karrierem érdekében az a legfontosabb, hogy játsszak. A klubom sem zárkózott el az ötlettől, ezért amikor megkeresett a DVTK, akkor el tudtam fogadni az ajánlatot. Természetesen jól ismerem a DVTK-t, próbálják játszani a focit, ami fekszik nekem. Felcsúton Márkvárt Dávid és Branislav Danilović, Szombathelyen Iszlai Bence és Polgár Kristóf volt már a csapattársam, így több ismerőssel is találkozok az öltözőben. Utóbbival jó barátok vagyunk, a pályán kívül is tartjuk a kapcsolatot, amikor felhívtam, ő is biztatott, hogy öltözzek piros-fehér mezbe. Bízom benne, hogy ez a kölcsönjáték hasznomra válik, és én is tudok segíteni új csapatomnak."

Kiss Tamás egy kiemelkedően tehetséges labdarúgó, örülök, hogy tavasszal Diósgyőrben játszik." - nyilatkozta Benczés Miklós sportigazgató.

"Lendületes középpályás, aki emellett gyors irányváltoztatásokkal hatékonyan tud játszani a védőkkel szemben. Fiatal korát meghazudtoló egészséges önbizalommal rendelkezik, ennek köszönhetően határozottan keresi az egy az egy elleni szituációkat. Jó rúgótechnikával rendelkezik, 18 éves kora előtt már 7 gólt szerzett az élvonalban. Ugyan nem magas, de nagyon agilis és kiváló ütemérzékkel rendelkezik, ezért védekezésben is hatékony."

Kiss Tamás Győrben született és a Tét SE-ben ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, ezt követően előbb Gyirmóton később pedig a szombathelyi Illés Akadémián pallérozódott. A 2016/2017-es idényben a Haladás színeiben mutatkozott be a magyar élvonalban, és az NB I. első 2000-es években született játékosa lett. A következő idényben már 12 mérkőzésen kapott bizalmat, és négy gól fűződött a nevéhez, így hamar le is csapott játékjogára a Puskás Akadémia, ahol első bajnoki évében a 30 mérkőzésen szerzett három góljával alapemberré nőtte ki magát. Az elmúlt ősszel azonban már kevesebb lehetőséget kapott Felcsúton. Kiss Tamás már csatlakozott új társaihoz, és természetesen ő is elutazik az edzőtáborba.

Forrás: nb1.hu - Bíró Ádám

Borítókép: DVTK.eu

Videók