A Paks hétgólos meccsen veszített Újpesten

Az Újpest sorozatban harmadik meccsét nyerte meg pályaválasztóként.


Az Újpest 4-3-ra legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának vasárnapi játéknapján.

OTP Bank Liga, 16. forduló:
Újpest FC-Paksi FC 4-3 (3-1)

A mérkőzés elején büntetőt kiharcoló Ádám gyorsan előnyhöz juttatta a vendégcsapatot, de az Újpest Beridze pengés találatával és Csongvai átlövésével a 9. percre már fordított is. A folytatásban maradt a jó iram, de a sok technikai hiba, labdaeladás miatt a kapuk nem forogtak közvetlen veszélyben. Amíg a Paks előtt három lehetőség azért adódott, addig az elsősorban kontráiban bízó Újpest a szünet előtti hajrában Beridze révén ismét eredményes volt: a leshatárról kilépő szélső Croizet kiugratását követően került ziccerbe, amit higgadtan értékesített. A találat négyperces VAR-ellenőrzés után lett érvényes. A fordulás után közvetlen Croizet növelte az újpestiek előnyét, a megtört paksiak lendületét és hitét Böde fejes gólja adta vissza a 60. percben. A hátrányban lévő vendégek kezdeményeztek, de az így területhez jutott hazaiak több veszélyes kontrát vezethettek, csak a korábbiaktól eltérően a helyzetek kihasználásával már adódtak gondjaik. A végjátékban viszont Banai bravúrjai kellettek ahhoz, hogy ne változzon az eredmény.

Az Újpest sorozatban harmadik meccsét nyerte meg pályaválasztóként, a hullámvölgyben lévő Paks vendégként már öt forduló óta nyeretlen, ezeken negyedszer szenvedett vereséget.

Borítókép: Újpest FC/Facebook

Videók