A Mezőkövesd legyőzte a Budafokot

A fővárosi csapat már 6 forduló óta nyeretlen.


A Mezőkövesd Zsóry 1-0-ra nyert a Budafoki MTE vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának szerdai játéknapján.

A mérkőzés elején percek teltek el, amíg a csapatok legalább közepes ritmusra felpörögtek, majd a sok ütközés és az apró szabálytalanságok kerültek előtérbe. A 30. perctől viszont már volt futball is, amelyben egyértelműen a vendégek akarata érvényesült: a mezőkövesdiek néha a kapu előtt is zavart tudtak kelteni, a passzív és sokat hibázó házigazdákkal ellentétben.

Pintér Attila támadó szellemű cserejátékosokkal és szerkezetváltással igyekezett még több színt vinni csapata játékába, de miután ez ritkán párosult lendülettel és kreativitással, a kövesdiek nem tudtak nyomást gyakorolni a budafokiakra. Kiegyenlített mezőnymunka mellett mindkét oldalon sok volt az eladott labda, így a kapusoknak nem adtak komoly munkát.

A 80. percben aztán Jurina egyéni megmozdulása - a fél budafoki csapaton verekedte és cselezte át magát - vezető, és később kiderült, győzelmet érő gólt ér a vendégeknek, mert a hazaiak képtelenek voltak már ritmust váltani a hajrában.



A Budafok hatodik vereségét szenvedte el, hatodik hazai fellépésén a harmadikat. A szezont jól kezdő újonc csapat immár hat forduló óta nyeretlen: két döntetlen mellett negyedszer szenvedett vereséget. A Mezőkövesd a bajnoki idényben nyolcadik idegenbeli találkozóján a második győzelmét aratta.


OTP Bank Liga, 15. forduló:

Budafoki MTE-Mezőkövesd Zsóry FC 0-1 (0-0)
gólszerző: Jurina (80.)
sárga lap: Romic (64.)

Borítókép: Facebook.com!MezőkövesdZsórySportegyesület

 

Videók