A KTE orosz, román és izraeli csapattal is játszik

A KTE-Ereco szakmai igazgatója, Török László vázolta a lila-fehérek nyári felkészülési programját a klub hivatalos honlapján.


 
"Június 18-án kezdjük a hat hetes felkészülést és napi két edzéssel készülünk. Lesznek természetesen edzőmeccsek, az időpontok már megvannak de nem mindenhol van még biztos ellenfél. Az első három dupla meccs lesz, mert bő kerettel dolgozunk majd és lesznek próbajátékosok is, így mindenkinek lehetőséget tudunk adni a bizonyításra. Az edzőtábor ideje és helye már megvan, július 5. és 12. között Lipóton zajlik majd a munka és onnan Ausztriába fogunk átjárni meccseket játszani. Július 8-án az orosz első osztályú Krilja Szovjetov Szamara lesz az ellenfelünk, 10-én pedig a román Pandurii. Lipótról hazatartva 12-én pedig Telkiben lépünk pályára az izraeli Maccabi Netanya ellen. Az edzőtábor után regenerálás és két nap pihenő szerepel a programban. Az utolsó előtti héten két meccset tervezünk, ebből a július 21-i szombati egy nagyobb műsorral lenne egybekötve, amire már volt példa a klub 100 éves jubileuma alkalmából is. Tulajdonképpen itt mutatnánk be a csapatot és ez lenne a főpróba a bajnokság rajtja előtt. Ezt követően a júlis 27-i pénteki hétvégén pedig a sorsolástól függően kezdjük majd az NBI 2012-2013-as szezonját."

Videók