A Fradi nyerte meg a 200. örökrangadót. Nagy bajban van az MTK

A Ferencváros egygólos hátrányról fordítva 3-1-re nyerte meg az MTK otthonában a 200. örökrangadót, amely a labdarúgó Monicomp Liga 24. fordulójának vasárnapi zárómérkőzése volt.


Mindkét csapatnak fontos volt a három pont. Az MTK-nak a kiesés elleni harc miatt, a Ferencvárosnak a dobogóért folyó küzdelemben kellett volna nyernie. Már az első játékrész is mozgalmas volt, igaz ekkor még többnyire csak a vendégek veszélyeztettek, az MTK néhány kontratámadáson kívül nem tudott érdemben hozzászólni a mérkőzéshez.

A szünet után aztán nyílt sisakos, lüktető játékot produkált a két csapat, de a nagyobb helyzeteket a Ferencváros hagyta ki. Schembri egyik lehetősége után Prukner László vezetőedző földhöz vágta a zakóját mérgében. Megérezhetett valamit, mert a következő hazai támadás végén Könyves nagy gólt lőtt. Mindössze 1 percig tartott az MTK előnye, mert Schembri fordulásból bombázott a kapuba.

Ezt követően már csak az FTC szerzett gólokat, a hazaiak azonban egy elmaradt 11-est számon kérhetnek Kassai Viktor játékvezetőn, aki még 1-2-nél a 77. percben nem ítélt büntetőt Csizmadia kezezésénél, pedig nagyon úgy tűnt, hogy ez lett volna a helyes döntés. 

A MÉRKŐZÉS ESEMÉNYEI PERCRŐL-PERCRE ITT.

A Ferencváros ugyanakkor megérdemelten nyert, mert sokkal több helyzetet dolgozott ki, mint Garami József együttese, amely ezzel a vereséggel nagyon nagy bajba került. Az MTK az elmúlt hét fordulóban mindössze két pontot szerzett, így továbbra is a kieső, utolsó előtti helyen áll.

A zöld-fehérek 80. győzelmüket aratták a két csapat párharcának jubileumi találkozóján. A siker értékét növeli, hogy 2002 óta először diadalmaskodtak a Hidegkuti Stadionban, a most begyűjtött három ponttal pedig ismét feljöttek a tabella második helyére.

Monicomp Liga, 24. forduló
MTK Budapest-Ferencváros 1-3 (0-0)

Hidegkuti Stadion, 2500 néző, v.: Kassai
gólszerző: Könyves (65.), illetve Schembri (66.), Csizmadia (72.), Maróti (86.)
sárga lap: Vukmir (24.), Hajdú (89.), illetve Maróti (59.), Miljkovic (82.)
MTK Budapest: Szatmári Z. - Vukadinovic, Szekeres A., Kálnoki Kis, Hajdú - Kanta J., Vukmir, Könyves (Hrepka, 79.), Wolfe (Ladányi, 57.), Pál (Eppel, 87.) - Tischler
Ferencváros: Haber - Balog Z., Csizmadia, Tutoric, Rodenbücher - Rósa (Junior, 73.), Heinz, Maróti, Abdi (Tóth B., 79.) - Schembri (Miljkovic, 76.), Morales



 

Videók