A Fradi hazahozná Stiebert

A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője, Thomas Doll azt nyilatkozta, hogy fontolgatják a magyar válogatott középpályás, Stieber Zoltán leigazolását.


A 27 éves játékos az előző szezonban még alapembernek számított a Bundesligában szereplő Hamburg együttesében, a mostani idényben viszont már csak elvétve kap lehetőséget, ezért - ahogyan korábban már utalt rá - a téli szünetben elhagyná a klubot.

 
 
Thomas Doll a Hamburger Morgenpost című napilapnak azt mondta: foglalkoznak Stieber átigazolásával, és hamarosan kiderül, van-e lehetőségük megszerezni őt.
 
"Ha Németországból is lesznek ajánlatai, az természetesen megnehezíti a dolgunkat" - vélekedett a HSV korábbi, az OTP Bank Liga tabelláját 18 fordulót követően 19 pontos előnnyel vezető FTC jelenlegi edzője.
 
Stieber elsősorban azért szorgalmazza a váltást, hogy tavasszal rendszeres játéklehetőséghez jusson, ezáltal megtarthassa helyét a franciaországi Európa-bajnokságra készülő magyar válogatottban.
 

Videók