A börtönben folytatódhat az "édes élet" a csalással vádolt egykori Fradi-vezér számára

Szorul a hurok Berki Krisztián nyaka körül. A Blikk információi szerint az elmúlt két hétben a VI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói sorra hívták be a váci futballklub játékosait tanúkihallgatásra.


Azt tudakolták tőlük, hogy kaptak-e le nem könyvelt pénzt a csapat akkori menedzsmentjétől, vagyis Berki Krisztiántól és Héger Józseftől. Érdekes momentum, hogy olyanokat is behívtak, akik abban az időben más csapatnál voltak leszerződtetve. Egy,a Blikknek nyilatkozó futballista elárulta, miként választották ki a beidézett sportolókat.

"Van néhány focista, akik csak azért kaptak pénzt a gyanú szerint, hogy jelen legyenek edzéseken, és olyan alkalmakkor, amikor az angol vevő éppen itt volt. Ők amolyan statiszták voltak, hogy lássa a brit, hogy milyen jó vásárt csinál" - mondta el lapunknak a fiatalember, aki hozzátette: sokan a rendőrségi kihallgatáson tagadták, hogy pénzt fogadtak volna el, voltak azonban, akik bevallották, hogy részt vettek a csalásban, és Berkitől kapták zsebbe a pénzt.

Többen is Berki Krisztiánt okolják, hogy lezüllött a váci labdarúgás. "Azt is tudakolták, hogy ki az, aki tárgyalt velünk, melyik vezető, milyen hatáskörrel rendelkezett. Berki felől érdeklődtek. Mint kiderült, Berki és Héger a csapatot fenntartó kft. minden iratát egyik pillanatról a másikra elvitték a székhelyről, ami szabályellenes" - folytatta a lap riportalanya, aki elmondta: a váci szurkolók és a futballklub sportolói nem titkoltan a jelenleg az Édes életben szereplő Berkit okolják, amiért a jobb napokat látott futballcsapat két osztályt zuhant, és komoly anyagi problémákkal küszködik. Sokan futnak a pénzük után, van köztük videós, buszsofőr s más szolgáltatók. A dolog pikantériája, hogy a tanúvallomások szerint több hitelezőnek a szolgáltatás díjánál nagyobb számlát kellett kiállítania, mert ezt az összeget prezentálták az angol vásárló felé. Apropó, angol vásárló: John Marshall beperelte Berki Krisztiánt, és jogerősen 42,5 millió forintot nyert is, ám ezt az összeget azóta sem kapta meg.

Az értesüléseket megerősítette a Vác Városi Labdarúgó Sport Egyesület igazgatója, Belák Gyula is. Mint elmondta, valóban sorban hívják be a futballistákat, de ez szerencsére nem akadályozza az edzéseket. A csalással kapcsolatban pedig azt közölte, neki a pénzügyekbe vezetőként sem volt rálátása, azt Berki Krisztián - aki tegnap tagadta, hogy pénzt adott volna játékosnak vagy tárgyalt volna szolgáltatókkal - és Héger József saját hatáskörében intézte, csak a szakmai döntésekben adtak szabadkezet.

Berki Krisztián 2004 és 2006 között a Ferencvárosban kezdte futballkarrierjét. 25 évesen sérülései miatt abbahagyta a profi futballt, majd a Ferencváros Labdarúgó Zrt. vezérigazgatói posztján tűnt fel, ahonnan botrányos körülmények között távozott. Ezt követően bábáskodott a Vác FC értékesítésében, mint teljes jogkörrel rendelkező igazgató. Később ajánlatott tett a Vasas megvásárlására, de az ügyletből semmi sem lett.

Videók