Megvan Pintér Attila utódja a mezőkövesdi kispadon

A Kecskeméti TE korábbi edzője váltja Pintér Attilát a borsodiak kispadján.


 
Az OTP Bank Liga 5. helyén álló Mezőkövesd Zsóry FC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Tomiszláv Szivics lett a csapat új vezetőedzője. Az 50 éves szerb-magyar kettős állampolgárságú szakember két és fél éves szerződést írt alá.
 
Tomiszláv Szivics játékosként magyar színekben a Kecskeméti TE gárdáját erősítette, illetve több szerb és feröeri profi klubban is megfordult.
 
Edzői pályafutása során volt a szerb U17, U19 és U21-es válogatott szövetségi kapitánya. Hazánkban trénerként a Kecskeméti TE vezetőedzőjeként tűnt fel. 2007-ben csapatával bajnok lett a másodosztályban, 2011-ben pedig Magyar Kupát nyert. Kis kitérő után a Paksi FC trénereként munkálkodott, majd 2013-ban a Diósgyőr vezetőedzőjének nevezték ki, ahol két évet töltött el. Ezen időszaka alatt Magyar ligakupa-győztes lett együttese, valamint a Magyar Kupában ezüstérmet szerezett.
 
A Mezőkövesd új vezetőedzője elmondta: elég jól ismeri a csapatot, majdnem minden játékost és néhányukkal már dolgozott is. A teljes nyilatkozat a linkre kattintva érhető el!
 

Videók