Több százmilliót hoz az Eb a Fradinak is

A nemzeti szövetségek mellett az Európa-bajnokságra játékost adó klubok is komoly anyagi kompenzációt kapnak az UEFA-tól, Magyarországon a Fradi nyerte így a legtöbbet az Eb-vel.


 
 
 
Az európai szövetség, az UEFA összesen 150 millió eurót oszt szét a válogatottakba játékost delegáló egyesületek között.
 
Az összeg kisebbik felét, negyven százalékot a selejtezősorozatot követően, hatvan százalékot pedig az Eb után fizetik ki. Pénz jár a selejtezősorozatban minden olyan játékosért, aki bekerült a meccskeretbe; az Eb-n az eltöltött napokért az első meccstől az utolsó találkozót követő napig; plusz 14 napért, ami a hivatalos felkészülési időszaknak számít.
 
Ebből a szempontból az Eb legnagyobb nyertese Magyarországon a Ferencváros, hat játékosa szerepelt az Eb-n: öt a magyar válogatottban, egy pedig a szlovák nemzeti csapatnál (Dibusz Dénes, Nagy Ádám, Gera Zoltán, Pintér Ádám, Böde Dániel, illetve Stanislav Sesták). 869 760 euró, azaz nagyjából 276 millió forint jár neki.
 
A Videotontól két játékos utazott (Lang Ádám, Juhász Roland) Franciaországba, a fehérváriaknak 289 920 euróval, azaz 92 millió forinttal nő a bevételük. A Haladás (Király Gábor), a Puskás Akadémia (Fiola Attila), a DVTK (Elek Ákos), a DVSC (Korhut Mihály) és az MTK (Bese Barnabás) is várhatja az átutalást, játékosaik után a csapatokat 149 600 euró, körülbelül 46 millió forint illeti meg.
 

 

Videók