25 évre biztosítaná be magát az Újpest

Az MNV válaszára várnak az ügyben.


A Szusza Ferenc stadion bérlésének ügyében közleményt adott ki az ujpestfc.hu, amelyet változtatás nélkül közlünk.
 
"Azt valószínűleg nagyon sokan tudják, hogy a Szusza Ferenc Stadion tulajdonosa a magyar állam és jelenlegi vagyonkezelője a Nemzeti Sportközpontok (NSK) szervezete.
 
Azzal az információval viszont már kevesebben rendelkezhetnek, hogy az Újpest FC fél évente, minden alkalommal csak ideiglenesen vehette bérbe a stadiont, továbbá, hogy jelen pillanatban egy 25 éves, folyamatos - minden átmeneti időszakot és mindennapos bizonytalanságot megszüntető - bérleti szerződés küszöbén állunk, amihez már csak egy jóváhagyásra várunk a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-től (MNV). Nagyon fontos azt is megjegyeznünk, hogy az Újpest FC az UTE-val már minden szükséges megállapodást megkötött, hiszen az NSK-tól az első körben Ők kapják meg a jogkört a stadionüzemeltetéshez. Tekintettel arra, hogy  az Újpesti Torna Egylet a Sporttörvény által kijelölt vagyonkezelő, és ezek után adják/adnák át azt számunkra. Így hála mindkét félnek és a közös érdekek építésének, ez sem lenne akadálya annak, hogy játékosaink végre nyugodt, stabil és hosszú távon kiszámítható létesítményben vegyék fel nap mint nap a lila-fehér mezeket. Az említett bérleti szerződésünket még idén tavasszal juttattuk el a fent nevezett hivatalos szervezetekhez, és azóta már a stadionbejárás is megtörtént. Ezek tudatában jogosan merülhet fel olvasóinkban és szurkolóinkban is a kérdés, hogy vajon mi a várakozás oka, miért nem került még pont stadionunk bérleti kérdését lezárni kívánó ügyére?!
 
Klubunk hónapról hónapra, hétről hétre, napról napra és óráról órára, valamint jelen pillanatban is várja az MNV Zrt. jóváhagyását és ellenjegyzését az ügyben, hiszen ez is szükséges, pontosabban már csak ez szükséges ahhoz, hogy oly’ sokak szeretett csapatának „stadionügye” hosszú-hosszú időre megoldódjon. Természetesen vannak pozitív visszajelzések az MNV irányából, ilyen például az is, hogy a napokban ígérték a végleges döntés meghozatalát, amit természetesen az Újpest FC bizakodva vár. Tesszük mindezt úgy, hogy sok klubnak még az évről évre való stadionfenntartás is gondot okoz, ezzel szemben mi, az Újpest FC már alig várjuk, hogy hosszú távú, 25 évet felölelő bérleti tulajdonban tudhassuk csapatunk egyetlen és örök otthonát.
 
A negyed évszázados stadionbérletünk jóváhagyását azért is várjuk oly’ annyira, mert szeretnénk minél hamarabb megkezdeni a hosszú távú munkát, az esetleges fejlesztéseket, valamint fontosnak tartjuk, hogy egy kiszámítható jövőkép és nyugodtabb légkör vegye körül csapatunkat a minél jobb eredmények elérése érdekében. Természetesen legalább ennyire fontos lenne, hogy így 25 évre játékos, szurkoló és támogató egyaránt biztosítottnak érezheti legendás klubunk otthonát, stadionját.
 
Honlapunk természetesen elsőként és azonnal beszámol az MNV válaszáról, addig is bizakodva várjuk a számunkra kedvező döntés meghozatalát!"
 

Dzsudzsák két remek gólpasszt adott - videó " NEMZETKÖZI FOCI › Futball hírek

Két gólpasszal járult hozzá csapata 3-0-ás győzelméhez Dzsudzsák Balázs, a magyar válogatott csapatkapitánya. Az al-Vahda így hazai pályán 3-0-ra megverte az al-Vaszl együttesét az arab emírségekbeli Ligakupában. Játékban és hozzáállásban sem elégedettek vele.

Videók