2021-ben a két kiadós vereség után először nyert az Újpest

Újpesten is kikapott a sereghajtó Diósgyőr.


Az Újpest otthon 1-0-ra legyőzte a sereghajtó Diósgyőrt a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának nyitómérkőzésén, pénteken.

OTP Bank Liga, 21. forduló:
Újpest FC-Diósgyőri VTK 1-0 (0-0)


Fotó: MTI/Kovács Tamás

A ritmustalan első félidőben mindkét oldalon sok volt az átadási hiba, így a kapuk nem forogtak közvetlen veszélyben. A vendégek egy-két periódusban percekre magukhoz ragadták ugyan a kezdeményezést, de helyzetig már nem jutottak. Az óvatos Újpest erejéből pedig annyira futotta csupán, hogy a 30. perc tájékán rövid időre beszorította ellenfelét, és gyors egymás után három lehetőség is adódott a hazai játékosok előtt. A szünet után nagyobb ritmusra váltottak a csapatok, és a vendégek kerültek ugyan közelebb ellenfelük kapujához, a vezetést mégis a hazaiak szerezték meg: a 60. percben formás akció végén Mitrovic talált be. Gólja után támadásban maradt az Újpest, a diósgyőriek csak a hajrára rendezték soraikat. Akkor azonban hiába támadtak többet, és alakítottak ki gólhelyzetet, képtelenek voltak egyenlíteni. A 92. percben Tallo kapott második sárga lapot túl lassú cseréje miatt, így kiállították.

Az UTE a bajnoki idényben 11. hazai fellépésén negyedszer tudott nyerni, 2021-ben a két kiadós vereség után először. A DVTK 11. idegenbeli fellépésén egy győzelem mellett tizedszer szenvedett vereséget.

Borítókép: MTI/Kovács Tamás

Videók