15 mérkőzés óta nem talál legyőzőre a Fradi

Az éllovas Ferencváros nem bírt otthon a Honvéddal.


Az éllovas Ferencváros gól nélküli döntetlent játszott szerdán a vendég Budapest Honvéddal a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójának zárómérkőzésén.

OTP Bank Liga, 19. forduló:
Ferencvárosi TC-Budapest Honvéd FC 0-0

Nagy lendülettel kezdte a mérkőzést a hazai együttes, de a zártan védekező kispestiekkel szemben ritkán tudott a kapu közelébe eljutni. A középpályán a vendégek megerősített alakzata kevés területet hagyott a ferencvárosiaknak.

A szünet után Boli az egyik, a következő akciónál Moutari a másik kapu előtt hagyott ki ígéretes helyzetet, majd ismét állandósult a ferencvárosi mezőnyfölény, de a tempó kevésbé volt intenzív, mint a mérkőzés elején. A cserék hoztak ugyan frissítést a hazai akciókba, de azok többsége továbbra is nélkülözte a gólveszélyt, így a kevés hibával védekező vendégek kihúzták kapott gól nélkül a mérkőzést.

A bajnokságban a Ferencváros veretlenségi sorozata immár 15 meccs óta tart, pályaválasztóként pedig 46 találkozó óta nem talált legyőzőre. A Budapest Honvéd hat forduló óta nyeretlen, két vereség mellett negyedszer játszott döntetlent.

Sport365.hu - Hajrában sikerült pontot mentenie a Debrecennek

Kiegyenlített első húsz perc után a vendégcsapat szerezte meg a vezetést. A Debrecen a folytatásban átvette a játék irányítását, de támadásaiban nem volt gólveszély. A hazaiak lendületesen kezdték a második félidőt, s az első negyedóra végén egyenlíthettek is volna, Bódi közeli fejesét azonban Kovácsik bravúrral védte.

Borítókép: fradi.hu

Videók