„Az FTC-nek a sportsikerek mellett az élet egy másik területén is példaként kell szolgálnia”

Jótékonysági akciók az FTC-ZTE mérkőzésen.


Az Ferencváros-Zalaegerszeg bajnoki labdarúgó-mérkőzésre eladott minden belépő után 100 forintot utal az FTC és sportmarketing ügynöksége, a Sportfive Hungary Kft. az Ökumenikus Segélyszervezetnek.

A fővárosi klub hétfői közleménye kiemelte, a szombati, ZTE elleni találkozó napja a Gondviselés Napja is. Ennek keretében a zöld-fehérek már 2014 óta segítik a segélyszervezetet.

"Azt gondolom, hogy az FTC-nek a sportsikerek mellett az élet egy másik területén is példaként kell szolgálnia, ezért nem volt kérdés, hogy a klub részt vesz ebben a jeles kezdeményezésben is. Bízom benne, hogy a szurkolóink szép számmal látogatnak majd ki a ZTE elleni bajnokira, hiszen most nemcsak a csapatnak segíthetnek ezzel, hanem olyan embereken is, akiknek minden támogatásra szükségük van" - nyilatkozta Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója.

A közlemény szerint a FTC-ZTE mérkőzésen nemcsak a jegyenként 100 forintos támogatás jelzi a klub társadalmi felelősségvállalását, hanem a gondviselés jegyében szervezik mérkőzésnapot. Ezen a szombaton ugyanis fontos cél, hogy felhívják a figyelmet a társadalom perifériájára szorult emberek nehéz körülményeire. Az FTC az Ökumenikus Segélyszervezet mellett olyan különböző szervezeteket is vendégül lát és bemutat a szurkolóknak, amelyek fogyatékkal élőket, látássérülteket, hallássérülteket segítenek, valamint egy anya-gyermek segítőotthont is meghívtak a mérkőzésre.

A klubnál az Ökumenikus Segélyszervezet helyszíni kitelepülése mellett a látássérültek nehézségeit bemutató labirintus akadálypályával, csörgőlabda bemutatóval, kerekesszékes akadálypályával készülnek. A drukkereknek lehetőségük nyílik az FTC paralimpikon sportolóival találkozni, valamint a Fradi Fair Play Bizottságot megismerni.

Borítókép: fradi.hu

Videók