A következő szezonban is Horváth Ferenc irányítja a Budapest Honvédot

A 48 éves tréner 11 fordulóval ezelőtt vette át a kispestieket.


A következő idényben is a februárban kinevezett Horváth Ferenc lesz a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának a vezetőedzője.

"Nehéz helyzetben vette át az együttest, de teljesítette, amit vállalt: bent tartotta a csapatot az NB I-ben!" - fogalmazott a kispesti klub honlapján Kun Gábor ügyvezető, aki hozzátette, értékelni fogják az elmúlt időszakot, s ennek megfelelően lesznek változások a játékoskeretben.

A 48. születésnapját csütörtökön ünneplő tréner 11 fordulóval ezelőtt a 11., kieső helyen vette át a Honvéd irányítását, amely vasárnap a sereghajtó Budafoki MTE legyőzésével - az utolsó forduló eredményétől függetlenül - bebiztosította bennmaradást.

"Tudtam, hogy nagyon nehéz lesz a kiesés elleni harc, de még annál is nehezebb lett, mint amire számítottam" - mondta Horváth Ferenc. "Nagyon sok olyan játékosunk van, aki még nem volt ilyen helyzetben, és reméljük, nem is lesz többet, mindenkinek fontos volt megértenie, hogy itt baj lehet a végén. Emellett pedig óriási nyomás volt rajtunk, hiszen a Honvéd eddig csak egyszer esett ki az NB I-ből, nem szerettem volna, ha az én nevemhez fűződik az újabb búcsú" - tette hozzá.

A kispesti kötődésű Horváth Ferenc a keretet illetően arról beszélt, hogy meg kell vizsgálni, a játékosok közül ki az, aki a speciális helyzet miatt teljesített gyengébben, és ki az, aki azért, mert nem ütötte meg a mércét. A folytatást illetően megjegyezte, érzése szerint jó helyen van, ésszel és szívvel is mindent meg tud tenni azért, hogy a klub sikeres legyen.

Az OTP Bank Liga hétvégén a 33., utolsó fordulóval zárul.

Borítókép: Facebook.com/ Budapest Honvéd FC 

Videók