Hornyák: "60 percig jobb csapat voltunk, mint a Ferencváros"

A Puskás Akadémia vezetőedzője értékelte a vasárnapi találkozót.


Ahogyan arról már beszámoltunk, a bajnok és listavezető Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a mérkőzést tíz emberrel befejező Puskás Akadémia otthonában vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójában.

Óriási hazai helyzettel indult a mérkőzés, majd az első negyedórában is inkább a Puskás Akadémia irányította a játékot. A vezetést mégis a Ferencváros szerezte meg, Tokmac Nguen szép egyéni akció végén lőtt a kapuba. Nem telt el újabb negyedóra sem, amikor egyenlítettek a felcsútiak, méghozzá Lovrencsics Gergő segítségével, aki egy baloldali beadásba szerencsétlenül piszkált bele és saját kapujába továbbított.

A második félidő is hatalmas hazai gólhelyzettel kezdődött, utána azonban kiegyenlített játék folyt a pályán. Húsz perccel a vége előtt megfogyatkozott a Puskás Akadémia, Joel van Nieff ugyanis megkapta a második sárga lapját. Emberelőnybe kerülve a Ferencváros igyekezett felpörgetni a tempót, próbálkozásai azonban nem eredményeztek újabb gólt, így meg kellett elégednie az egy ponttal. 

A mérkőzést a felcsútiak vezetőedzője is értékelte.

Hornyák Zsolt megköszönte csapata teljesítményét, mint mondta, nagy akaraterő volt a játékosokban, és úgy fogalmazott, 60 percig jobb csapat volt a Puskás Akadémia, mint a Ferencváros.

Sport365.hu - MAGYAR FOCI

Sport365 | Sport hírek - Csapatok - Játékosok - Videók - Fotók - Blog - Fórum - Tabella - Élő - Eredmények

Sport365.hu - Rebrov: "Örülök ennek a pontnak, mert tudtuk, hogy nehéz meccs vár ránk."

Ahogyan arról már vasárnap este beszámoltunk,, 1-1-es döntetlent játszott a Ferencváros a Puskás Akadémia otthonában az NB I 26. fordulójában. A találkozót követően a Ferencváros vezetőedzője, Szerhij Rebrov így értékelt: "Nehéz meccs volt, a harmadik nyolc nap alatt, természetes, hogy sokan fáradtak voltak.

Borítókép: Facebook/Puskás Akadémia

Forrás: pfla.hu

Videók