Továbbjutás esetén, már másnap elindul a jegyértékesítés

Bulgáriával kezd a magyar válogatott idegenben.


Amennyiben a magyar válogatott továbbjut a nyári labdarúgó Európa-bajnokság pótselejtezőjének elődöntőjéből, akkor rögtön másnap, azaz március 27-én kezdődik a jegyértékesítés a Puskás Arénában március 31-én sorra kerülő második mérkőzésre, amely már az Eb-részvételről döntene.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának hétfői beszámolója szerint a Szurkolói Klub tagjainak a megszokott módon elővásárlási lehetőségük lesz.

A tagok március 27-én 14 órától, míg a tagsággal nem rendelkező drukkerek számára 24 órával később lesz elérhető a jegyértékesítő rendszer.

Egy vásárló legfeljebb hat belépőt vehet, a Szurkolói Klub tagjai ezúttal is húszszázalékos kedvezménnyel válthatnak jegyet az elővásárlási szakaszban. A tikettek 4000, 8000, 15 000 és 18 000 ezer forintba kerülnek majd.

Marco Rossi szövetségi kapitány a tervek szerint március 16-án hirdeti ki keretét. A magyar válogatott, amely négy éve pótselejtezőn harcolta ki az Eb-részvételt, elsőként Bulgária vendégeként játszik Szófiában, győzelme esetén a Puskás Arénában fogadja az Izland-Románia párharc továbbjutóját. A második összecsapás győztese kijut a nyári kontinensviadalra, amelynek egyik helyszíne Budapest lesz.

Borítókép: Facebook.com/ MLSZ.hu

 

Videók