Alberték rekordja veszélyben

A Ferencváros labdarúgócsapata 2015 óta, 11 meccse veretlen a derbiken. Amennyiben nem veszít a szombati, Újpest elleni rangadón, 88 éves rekordot dönt meg.


A derbikhez kötődő különleges rekordról a Fradi.hu készített összefoglalót. Írásukat változtatások nélkül közöljük.

Együttesünk parádés formában van a derbiket illetően. A legutóbb 2015. december 12-én, azaz csaknem négy éve kaptunk ki a liláktól (ez volt az első vereségünk a Groupama Arénában), azóta tíz bajnoki mérkőzés mellett egy Magyar Kupa-döntőn csaptunk össze az Újpesttel, és egyszer sem kaptunk ki, hat győzelem és öt döntetlen a mérlegünk.

Megnéztük, mikor volt legutóbb ilyen hosszú széria a minden sorozatot figyelembe vevő 283. derbi előtt. A közelmúltban a 2014-2015-ös időszakban volt egy négyes sorozatunk, 2003-ban az öt meccs egyikén sem nyert az Újpest, 2000 és 2002 között pedig hat meccsen át voltunk veretlenek.

Visszafelé menve, a 20. században 1995 és 1998 között hét meccsen át nem tudott nyerni ellenünk az Újpest, és még ennél is hosszabb széria volt 1987. 10. 31. és 1992. 03. 11. között, amikor kereken tíz találkozón át voltunk veretlenek. Említésre méltó még az 1977-1980-as hatos és az 1966-1968-as hetes sorozat, ám a mostaninál hosszabb szériáig 88 évet, azaz 1931-ig kell visszautaznunk!

1931. április 5-én 3-1-re nyert hazai pályán az Újpest, előtte 13 meccsen kilencszer győztünk és négy döntetlent játszottunk, és csak 1927. június 2-án, a Pünkösdi tornán kaptunk ki a liláktól, NB I-es vereségig pedig még öt meccset, 1926. május 30-ig kell visszamennünk.

További érdekesség, hogy az eddigi leghosszabb szériánk 22-es volt, és ez a legelső mérkőzéstől datálódik, 1905. február 19-én az első derbin győztünk, és egészen a 23., Újpest elleni találkozóig veretlenek voltunk.


Szombaton megdőlhet Alberték rekordja.

Videó: Fradi.hu

Forrás és borítókép: Fradi.hu

Videók