Felcsúton játssza első mérkőzését a Fehérvár

Komoly egészségügyi kockázatokat jelent a fehérvári stadion vízelvezető rendszere.


A Fehérvár F.C. Kft., mint a mérkőzésekért, és az azon résztvevőkért teljes körűen felelős rendező, a rendelkezésre álló információk alapján nem látja garantáltnak a biztonságos mérkőzésrendezés körülményeit Sóstón. 

Ahogyan azt a székesfehérvári önkormányzat által a mai napon kiadott közlemény is elismeri, a főépületben található öltözőblokkok nem használhatóak rendeltetésszerűen, így az üzemszerű és kockázatmentes működés nem biztosított a sportolók, a szakmai stábok, a játékvezetők és a mérkőzés szervezésében résztvevő egyéb szereplők részére sem. A közlemény továbbá úgy fogalmaz "az öltőzők használhatósága is biztosított lehet az első tervezett hazai mérkőzés időpontjáig" tehát pillanatnyilag nincsen garancia arra, hogy a probléma valóban megnyugtatóan megoldásra kerül.
 
Marko Nikolics csapata Felcsúton fogja lejátszani a hazai mérkőzését az Európa Liga selejtezőjében.
 
Tekintettel arra, hogy klubunkat a józan ész és a felelősségtudat mellett az UEFA szabályzatai is kötelezik, nem vállalhatunk sem a lebonyolítást veszélyeztető, sem egészségügyi kockázatot, így a felcsúti Pancho Aréna került kijelölésre az Európa Liga 1. (illetve továbbjutás esetén a 2.) selejtezőkörének otthon adó stadionként. 
 
Megértjük szurkolóink érzéseit, klubunk is csalódott, hogy egyelőre nem játszhatunk nemzetközi mérkőzést új otthonunkban, ugyanakkor a lehetséges rendezési és egészségügyi kockázatokat felmérve nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne átgondolt, felelős döntés szülessen. Bízunk benne, hogy a fennálló helyzet a lehető legrövidebb idő alatt rendeződik, így mielőbb újra a Székesfehérváron szurkolhatunk a csapatnak! A kényelmetlenségért elnézésüket kérjük.
 
Forrás: Vidi.hu
Fotó: Facebook.com/ Mol Vidi, Getty Images

Videók