A Juventus neveltje lett az NB I legjobb játékosa

Taroltak az ezüstérmes tagjai az év válogatottjában.


A Hivatásos Labdarúgók Szervezetének (HLSZ) szavazásán az olasz Davide Lanzafamét, a bajnok Budapest Honvéd támadóját választották az elmúlt idény legjobb mezőnyjátékosának.
 
A HLSZ huszonhetedik alkalommal kérte ki a profi futballisták véleményét, a jelöltek ötfős listáját volt szövetségi kapitányok, jelenlegi NB I-es és NB II-es edzők, valamint csapatkapitányok, a HLSZ tisztségviselői, volt elnökei, korábbi díjazottjai és újságírók javaslatai alapján állították össze. A jelöltekre több mint 500 futballista adta le szavazatát.
 
„Ez egy különleges díj számomra, hiszen a kollégáim szavaztak meg, hatalmas elismerés. Ezt a díjat a játékostársaimnak, illetve Marco Rossinak ajánlom, akik mindannyian hozzásegítettek minket a bajnoki címhez” – mondta a hétfői ünnepélyes díjátadón Lanzafame.
 
A kapusoknál Kovácsik Ádám, a Videoton hálóőre nyert, ugyanakkor a szezon legszebb védéséért járó Fülöp Márton-díjat a ferencvárosi Dibusz Dénes érdemelte ki. A válogatott hálóőr a díjjal járó 200 ezer forintos jutalmát további 300 ezerrel kiegészítve felajánlotta a Fülöp Márton Alapítvány javára.
 
A legjobb külföldön futballozó játékosnak Nikolics Nemanját látták a társak.
 
A tavalyi év álomcsapatába a bajnok Honvédból hárman, a második Videotonból négyen kerültek be.
 
A legjobb női játékos Fenyvesi Evelin (Ferencváros) lett, míg a kapusok közül Szőcs Réka (MTK) vihette haza a díjat.
 
A díjátadón bejelentették, hogy a HLSZ-szel karöltve megalakult a Professional Footballers Agency (PFA) játékos-közvetítő iroda, amely – ahogyan elhangzott – a tisztességen, átláthatóságon, hitelességén alapul. Az iroda célja, hogy a játékostranzakciók során a futball szervezetén belül is maradjon megfelelő anyagi forrás. Ezt úgy akarja elérni a cég, hogy az átigazolások, illetve sportszerződések megkötését követően a felmerülő költségek levonása után a fennmaradó összeget a Labdarúgó Segély Alapítvány részére juttatják el, amely segíti a nehezebb helyzetbe került futballistákat.
 
A HLSZ DÍJAZOTTJAI
A legjobb kapus: Kovácsik Ádám (Videoton FC)
A legjobb mezőnyjátékos: Davide Lanzafame (Budapest Honvéd)
A legjobb külföldön játszó játékos: Nikolics Nemanja (Chicago Fire)
A legjobb másodosztályban szereplő játékos: Lovrencsics Balázs (Soroksár)
Fülöp Márton-díj (a szezon legszebb védése): Dibusz Dénes (Ferencváros)
A legjobb női kapus: Szőcs Réka (MTK Hungária)
A legjobb női mezőnyjátékos: Fenyvesi Evelin (Ferencváros)
 
A 2016–2017-es szezon csapata:
Dibusz Dénes (Ferencváros) – Loic Nego (Videoton FC), Paulo Vinícius (Videoton FC), Juhász Roland (Videoton FC), Hangya Szilveszter (Vasas) – Berecz Zsombor (Vasas), Gera Zoltán (Ferencváros), Hidi Patrik (Budapest Honvéd) – Eppel Márton (Budapest Honvéd), Davide Lanzafame (Budapest Honvéd), Danko Lazovics (Videoton FC)

Pelé megszólalt Neymar átigazolásáról, Messi bánhatja " NEMZETKÖZI FOCI › Futball hírek

 

Videók