Oscar-díjas lett a Puskás Aréna

Az Aréna közönségtájékoztató, látogatóterelő vizuális jelrendszere megkapta a világ legjelentősebb dizájndíját, a Red Dotot.


A Puskás Aréna nyerte idén a világ legjelentősebb kommunikációs dizájn versenyén a "wayfinding" kategória díját.

A tavaly novemberben átadott stadion belső dizájnját tervező Graphasel Design Studio az MTI-hez eljuttatott közleményben kiemeli, hogy a wayfindingban, azaz a látogatóirányító rendszer és arculata kategóriában magyar alkotó még sosem kapott elismerést a Red Dot Design Awardon, melyet 1955-ben alapítottak, és egy-egy évben több ezer pályázó közül választják ki a győzteseket.

Az aréna építését irányító Fürjes Balázs kormánybiztos, jelenleg a Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a közleményben elmondta, öt szempontot adtak a tervezőknek a létesítmény belső világának megformálásához: az aréna belül is legyen világbajnok, a belső dizájn legyen egyszerre szemet gyönyörködtető és felhasználóbarát, valósuljon meg a múlt és jövő izgalmas randevúja, s a stadion időtálló és sajátosan magyar legyen.

"Mindezt sikerült világszínvonalon megvalósítani, ezt bizonyítja a Red Dot díj is" - tette hozzá az államtitkár.



A wayfinding az épületek belső tájékoztatási rendszere, amely közérthető és könnyen követhető jelekkel, szimbólumokkal segíti a látogatókat az eligazodásban, tájékozódásban. A látogatóirányítás nemcsak jelölések rendszere, hanem egyben a középület arculatát is meghatározza. A kategóriában tavaly Stockholm tömegközlekedési rendszere volt a győztes. 

 

Borítókép: Facebook/Puskás Aréna

Videók