Lemondott a MOL Fehérvár FC sportigazgatója

Kovács Zoltán közel 6 évet töltött a klubnál.


Távozik a sportigazgató a MOL Fehérvár FC-től azt követően, hogy a csapat csütörtökön az első fordulóban búcsúzott a labdarúgó Konferencia Liga selejtezőjében.

Szabics Imre együttese a hazai 1-1-es döntetlen után a csütörtöki visszavágón 2-0-ra kapott ki az örmény Ararat Jereván vendégeként, szombaton pedig a székesfehérváriak honlapja bejelentette: a búcsút követően Kovács Zoltán felajánlotta a lemondását, amelyet a klubvezetés elfogadott.

"Az örményországi vereséget követően írásban felajánlottam lemondásomat, mert ebben a helyzetben ezt tartottam a legbecsületesebb és legkorrektebb döntésnek. Ma reggel volt alkalmam személyesen találkozni Garancsi Istvánnal, aki a lemondást a megbeszélésünkön elfogadta"
- idézte a weboldal Kovácsot.

"Köszönöm szépen az elmúlt közel hat évet az összes, klubnál megforduló játékosnak, stábtagnak és dolgozónak, valamint nem utolsó sorban a klub tulajdonosának és vezetésének, hogy kiváló, magas szintű feltételeket biztosítottak a közös munkához. A bajnoki cím, a kupagyőzelem vagy éppen az Európa-liga csoportköre meghatározó élménye pályafutásomnak. Kívánom a Vidinek és szurkolóinak, hogy a közeljövőben újra hasonló sikereket élhessenek át a lelátón!"

Kovács Zoltán 2015 augusztusában csatlakozott a klubhoz sportigazgatóként, az azóta eltelt idő alatt a gárda 2018-ban bajnoki címet, 2019-ben Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett, a 2018/19-es szezonban pedig az Európa-liga csoportkörében játszott.

Borítókép: molfehervarfc.hu

Videók