Isten éltesse Mezey György labdarúgóedzőt

Ma ünnepli 80. születésnapját az utolsó vb-n részt vett csapat szövetségi kapitánya.


Kedden (ma) ünnepli 80. születésnapját Mezey György labdarúgóedző, akinek irányításával mindmáig utolsó alkalommal szerepelt a nemzeti tizenegy világbajnokságon.

Mezey György 1941. szeptember 7-én a vajdasági Topolyán született, családjával hamarosan Mezőberénybe, majd onnan Rákoskeresztúrra költözött. A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapjának írása szerint pályafutását a Rákosligeti AC-ben kezdte 1954-ben, majd 1971-ig a TFSE, a Budafoki MTE, a Keszthelyi Haladás, az MTK (1968-1969) és végül a Bp. Spartacus futballistája volt. Az élvonalban nem szerepelt.

Edzői pályafutását a Bp. Spartacusnál kezdte, már játékoskorában. 1971-től a BVSC korosztályos csapataival foglalkozott, nagy sikerrel. Egyik kedvenc játékosa, felfedezettje Törőcsik András volt. 1977-ben, mindössze 36 évesen debütált az MTK-VM élén az élvonalban, rendkívül fiatal csapatával bronzérmes lett.

A kék-fehéreket 1980-ig irányította, majd a szövetség alkalmazottjaként Mészöly Kálmán segítője lett a felnőtt válogatottnál. 1982 és 1984 között az olimpiai csapatért felelt. 1982-ben mesteredzői elismerést kapott, mindössze 41 évesen.

1983-ban átvette válogatottat, amelyet Európa legjobb csapatai közé emelt. Sikerrel vívta meg a mexikói világbajnokság selejtezőit, illetve barátságos mérkőzésen győzött az NSZK ellen Hamburgban, a walesiek ellen Cardiffban és a brazilok ellen a Népstadionban is. 1985 végén a londoni World Soccer Év edzője választásán diadalmaskodott.

A mexikói világbajnokságon aztán gyengén szerepelt a gárda, ezt követően külföldre szerződött, két éven át Kuvaitban dolgozott. 1988-ban újra szövetségi kapitányi kinevezést kapott, ám a bundabotrány kirobbanása után, mivel nem látta biztosítottnak az elképzelt szakmai munka folytatását, lemondott. Finnországban, dolgozott, majd 1990-ben, Kaszás Gábor tragikus halála után, fél évre a Videoton edzője lett. 1990 és 1992 között a Kispest-Honvédot irányította, az első idényben bajnoki címet nyert. Miután távozott Kispestről, rövid ideig újra Kuvaitban tevékenykedett, majd némi kihagyás után a BVSC szakmai munkáját irányította. Később a Vasas (2000-2001), illetve rövid ideig az Újpest (2003-2004) edzője volt.

Közben vezette a magyar edzőképzést, s rendszeresen dolgozott nagy tornákon a nemzetközi (FIFA) és az európai (UEFA) szövetség felkérésére is, a technikai elemző csoport megbecsült munkatársaként. Szakkönyveket írt, publikált.

2007 végén szakmai igazgatóként az FC Fehérvár (később Videoton) szakmai igazgatója lett. 2009 nyarán, kényszerhelyzetben, a Vidi vezetőedzőjének nevezték ki. Csapatával az első évben a második helyen végzett, majd a 2010-11-es idényben megszerezte a klubtörténet első bajnoki címét.

2020 februárjában, a 63. Év Sportolója Gálán az MLSZ Életműdíjjal tüntette ki.

Borítókép: Facebook.com/ MLSZ 

Videók