"A vállalkozásom kezdetén is része volt a DVSC az életemnek"

A Bestrong továbbra is támogatja Debrecen kézilabda - és labdarúgó csapatát.


A kondiparkok gyártásával és telepítésével foglalkozó debreceni vállalkozás, a BeStrong a jövőben a DVSC kézilabdacsapata mellett az OTP Bank Ligában szereplő labdarúgókat is támogatja - jelentette be Ábrók Zsolt, a klub cégvezetője pénteken sajtótájékoztatón.

A százmillió forintos szponzori szerződést Katona Zoltán, a BeStrong tulajdonosa és Szabó Péter, a DVSC Futball Zrt. igazgatótanácsának elnöke írta alá a sajtótájékoztató keretében.
Szabó Péter azt mondta, szeretnék, ha minél több hajdú-bihari és debreceni támogató lenne jelen a klubnál. Az elmúlt időszakban több szponzort is be tudtak jelenteni, most pedig egy újabb helyi vállalkozó csatlakozott: a kézilabdacsapattal 10 millió forintos, míg a labdarúgócsapattal 100 millió forintos szerződést kötöttek Katona Zoltánnal.
A BeStrong tulajdonosa jelezte: számára debreceni vállalkozóként hatalmas megtiszteltetés, hogy szponzorálhatja a klubot.
"A vállalkozásom kezdetén is része volt a DVSC az életemnek, ugyanis a Loki utánpótlásában edzősködtem. Akkoriban nem voltak ilyen jó körülmények, ezért elindítottam a vállalkozásom, ami már több mint húsz éve él. Jelen pillanatban az ország egyik, ha nem a legnagyobb sportszer forgalmazó cége a miénk. Célunk a mai megállapodással, hogy a BeStrong márkát még népszerűbbé tegyük. Nagy múltú egyesülettel dolgozhatom, remélem, a DVSC a pályán elért sikereivel, mi pedig a sportszereinkkel okozunk örömet a szurkolóknak" - mondta.

Kósa Lajos, a DVSC Egyesület elnöke örömét fejezte ki, hogy a BeStrong igen komoly összeggel tudja támogatni a Lokit, amely szerinte nem csak egy sportegyesület, hanem a debreceniség része.
Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere azt mondta, a debreceniséget tevőlegesen is meg lehet élni, ez a szponzoráció pedig ide tartozik. Utalt arra, hogy az utóbbi egy-két évben komoly változások történtek az egyesület működésében és támogatásában: az önkormányzat mellett egyre több helyi vállalkozó áll a klub mellé.

Borítókép: Facebook.com/ Dvsckézilabda 

Videók