A Paks legyőzte a Ferencvárost - Böde is betalált volt csapatának

Felkészülési mérkőzést játszott a két csapat.


A Ferencváros és a Paks labdarúgócsapata sem tétlenkedett a válogatott szünet alatt, ugyanis felkészülési mérkőzésen csaptak össze a Népligetben.

A 20. percben megszerezték a vezetést a vendégek, Szabó János fejese még a kapufán pattant, az ismétlést azonban Gévay Zsolt közelről a kapuba vágta. (0-1) Négy perccel később Szabó bal oldali beadása után Abraham Frimpong fellökte Böde Dánielt, a Paks büntetőt kapott, amit Hahn János végzett el, és a jobb felső sarokba bombázta a labdát. (0-2)

A 30. percben Böde szerzett labdát Ihor Haratintól, majd nyolc méterről a bal alsó sarokba lőtt. (0-3) Itt még nem ért véget a gólok sora, a második félidő elején Kecskés Tamás beadását Papp Kristóf fejelte a kapuba. (0-4)

Csereként beállt a Ferencváros kapujába Szécsi Gergő, aki bemutatott egy nagy bravúrt, valamint az FTC U19-es csapatából Juhász Botond is lehetőséghez jutott. Ferencvárosi részről Csonka András és Michal Skvarka veszélyeztette a paksi kaput, majd a 88. percben szépíteni is tudott a zöld-fehér együttes. Bőle Lukácsot rúgta meg Kulcsár Dávid, a támadó elvégezte a szabadrúgást is a bal oldalról, középre ívelt labdáját pedig Danylo Ihnatenko fejelte a bal alsó sarokba, kialakítva ezzel az 1-4-es végeredményt.

Forrás, fotó: fradi.hu

Videók