20 éves lett Szoboszlai Dominik

Isten éltesse a fiatal tehetséget!


Ma ünnepli 20 születésnapját Szoboszlai Dominik.

A magyar válogatott játékosának pályafutása szülővárosában, Székesfehérváron kezdődött, majd a Főnix-Gold labdarúgója lett. Jelenlegi együttese, a Red Bull Salzburg 2016 nyarán szerződtette. A fiatal tehetség először az osztrákok másodosztálybeli tartalékcsapatában játszott, miközben a salzburgiak korosztályos csapatában is állta a sarat. A „nagycsapatban” két évvel később, 2018-ban mutatkozott be, néhány hónap elteltével pedig első gólját is megszerezte.

A következő szezonban pedig már a csapat alapemberének számított. A 2019-2020-as szezon végén az osztrák Bundesliga legjobb játékosának is megválasztották.

Eközben a válogatottban is egyre fontosabb szerephez jutott. 2017-ben az U17-es csapattal kijutott a korosztályos Eb-re, ahol az együttes a 6. helyet szerezte meg, 2019. márciusában a felnőttek közt is debütált és jelenleg már 2 gól áll a neve mellett, amit a válogatott színeiben szerzett.

Szoboszlai a pályán kívül is halmozza az elismeréseket. 2017-ben a The Guardian a világ legtehetségesebb 17 éves labdarúgói közé sorolta, 2019-ben pedig a goal.com választotta be a világ 50 legtehetségesebb csodagyereke közé.

Az elismerés idén sem maradt el. 2020. januárjában az UEFA a világ 50 legtehetségesebb labdarúgója közé sorolta, jelenleg pedig versenyben van a Golden Boy-címért.

Sport365.hu - Szoboszlai Dominik az élen a Golden Boy-díj szavazásán

A magyar válogatott Szoboszlai Dominik bekerült a legjobb 20 név közé, és jelenleg vezet a szavazáson. . Az olasz Tuttosport által 2003-ban alapított elismerésről negyven rangos futballszakíró dönt, mindegyikük öt játékosra adhatja le szavazatát, a futballisták 10, 7, 5, 3 és 1 pontot kapnak.


Az sok dicséretet Szoboszlai alaposan meg is hálálja a még mindig szemtelenül fiatal tehetség. Legutóbb például a Lokomotiv Moszkva ellen szerzett hatalmas gólt a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában.

 

Sport365.hu - Szoboszlai óriási gólt lőtt a Lokomotiv ellen - Videó

Szoboszlai Dominik gólt lőtt, csapata, a Salzburg pedig pontot szerzett szerdán a vendég Lokomotiv Moszkva ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában. A magyar válogatott játékos a szünet előtt 1-1-re alakította az állást, amikor egy szöglet után 20 méterről - a keresztléc segítségével - talált a kapuba. Hey @Arsenal !


Borítókép: David Geieregger/SEPA.Media /Getty Images

 

Videók