A Puskás Aréna az év stadionja

Közel 15 000-en szavaztak a budapesti létesítményre.


A tavaly novemberben átadott Puskás Aréna nyerte a 2019-es Év stadionja címről döntő szavazást.

A futballarénákkal foglalkozó stadiumdb.com honlap által meghirdetett verseny kiírása alapján 19 ország létesítményei közül választhatták ki az öt legjobbat a szavazók.
A portál beszámolója alapján a világ 107 országából 30 632 voks érkezett, ezek majdnem felét, közel 14 955 ezer szavazatot a budapesti stadion kapta. A közlemény szerint a november 15-én felavatott létesítményre a világ minden tájáról, így a többi között Indonéziából, Argentínából, Lengyelországból, Nagy-Britanniából, az Egyesült Államokból és a Fülöp-szigetekről is érkeztek voksok.

Nézz körbe az épülő Puskás Arénában! - 2019. március

(null)

 

A legjobbnak ítélt stadionra öt, a másodikra négy, a harmadikra három, a negyedikre kettő, az ötödikre pedig egy csillagot kellett adniuk a voksolóknak és a szavazatok összesítése, valamint szakértő építészek véleménye alapján ítélték oda az Év stadionja díjat.


A gyönyörű stadion november 15-én, a nyitómeccsen.

Fotó: Facebook.com/PuskásAréna

A listára csak a tavaly átadott és legalább 10 ezer néző befogadására alkalmas arénák kerülhettek fel, a Puskás Aréna mellett a dunaszerdahelyi MOL Aréna is versenyben volt. Szavazni március 15-ig lehetett a weboldalon.

A honlap emlékeztetett: tavaly a szakmai zsűri a DVTK arénáját választotta az év legszebbjének.


A vízi világnapján kékben pompázott a Puskás Aréna.

Fotó: Facebook.com/PuskásAréna

 

A díjnyertes Puskás Aréna lesz az egyik helyszíne a koronavírus-járvány miatt idény nyárról a jövő évre halasztott labdarúgó Európa-bajnokságnak. A 2021. június 11-től július 11-ig tartó kontinensviadalon három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek a stadionban, amely 2022 májusában otthont az Európa-liga fináléjának is.

Hasonló, focis témájú cikkeket olvashat társoldalunkon, az NB1.hu-n.

Oklevelet juttatunk el Szoboszlai Dominiknak - kép - NB1.hu

Forrás: Januárban jelentette be az nb1.hu a 22. Magyar Aranylabda-díj végeredményét. Erre azért érdemes emlékeztetni, mert a Red Bull Salzburg sajtóosztálya az nb1.hu-val történő sportbaráti együttműködés keretein belül előbb átadta Szobolszlai Dominiknak a legjobb utánpótlás-korú játékosnak járó oklevelet, majd megküldte az erről szóló felvételt szerkesztőségünknek.

 

 

Borítókép: Matthew Ashton - AMA/Getty Images

 

Sport365.hu - Így néz ki jelenleg a Puskás Aréna - KÉPGALÉRIA

Fotó: Sport365.hu/ Patkós ImreFotó: Sport365.hu/ Patkós Imre nomvember 15-én nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt, a Futball Éjszakáján azonban a látogatók egy rövid időre bepillanthattak az épülő stadionba. Az új épület lenyűgöző méretekkel rendelkezik. A befogadóképessége meghaladja a 67 000 főt, míg a belső tere akkora, hogy akár 6 egymás mellett zajló 1000 fős rendezvényt is le lehet majd bonyolítani benne.

Videók