"Szepesi Gyuri bácsi mondta annak idején, hogy egy mosoly mindennél többet ér" - ma 65 éves Nyilasi Tibor

Isten éltesse még sokáig Nyilasi Tibort!


1955. január 18-án született, vagyis ma 65 éves Nyilasi Tibor, hetvenszeres válogatott labdarúgó, az elmúlt ötven év egyik legjobb magyar futballistája.

Sok jelzőt lehetne Nyilasi Tiborra mondani, de talán az egyik amit annyiszor hallani, hogy ő a Fradizmus megtestesítője. Az Úttörőstadion SC volt az egyetlen klubja itthon a Ferencvároson kívül.

1965-ben a Margitszigetre kezdett járni edzésekre, majd az első igazolását 1966. február 23-án állították ki.

14 évesen már 180 centi magas volt, és 46-as cipőt viselt, azonban nem csak így emelkedett ki a sok srác közül. A Ferencváros figyelt fel rá, és 1971-ben tizenhat évesen boldogan öltözött zöld-fehérbe.

A Fradi-ifiben is kiemelkedett a tehetségével, pedig ott sokkal magasabb elvárások elé állították. Ezt követően az ifjúsági válogatottság következett, 1973 áprilisában a magyar csapat ötvenezer néző előtt 3-0-ra megverte az osztrákokat a Népstadionban.

Pár napra rá a Komlói Bányász elleni bajnoki mérkőzésen 1973. május 19-én, bemutatkozott az NB I-ben – az volt a 243 hazai bajnoki meccse közül az első.

A következő hónapokban mindenhol nagy hasznát vették. A Fradiban és az utánpótlás-válogatottban is remek teljesítményt nyújtott folyamatosan. Nyilasi Irán ellen mutatkozhatott be a legjobbak között , majd a következő mérkőzésen az osztrákok elleni meccsen szerezte meg az első gólját a nemzeti tizenegyben.

Az esztendő végén szavazatot kapott a France Football Aranylabda-szavazásán. 1976-ban nyert először bajnoki címet a Ferencvárossal, utána a Dynamo Dresden elleni BEK-meccsen súlyos fejsérülést szenvedett, közel féléves kihagyásra kényszerült.

A válogatott kiharcolta a vb-szereplést, azonban az első mérkőzésen nem bírta elviselni a bíró részrehajlását és egy szabálytalanságot követően kiállították. Hazaérkezése után pedig az MLSZ eltiltotta, így 1979 márciusában ölthette ismét magára a válogatott mezt.

1980 nyarától pályafutása legjobb hazai szezonját futotta. Az 1980–1981-es szezonban magyar bajnok, gólkirály és európai ezüstcipős lett. 1981 végén az MLSZ az Év játékosának választotta. Pályafutása második világbajnoksága az 1982-es, spanyolországi volt, két gólt szerzett három mérkőzésen. Mérlege hazai pályafutása során a két bajnoki cím mellett öt ezüstérem, s két bronzérem a bajnokságban.

A Csepel SC elleni bajnokin pedig, 1983. június 11-én lejátszotta pályafutása utolsó bajnoki meccsét az FTC tagjaként. Mindent egybevetve 383 mérkőzésen 220 gólt szerzett zöld-fehérben.

1983 nyarán a bécsi Austria sztárigazolása lett, ahol első évében már osztrák gólkirálynak mondhatta magát. Öt szezont játszott légiósként, három bajnoki címet nyert, egyszeres kupagyőztes volt Ausztriában. 1983 és 1988 között 176 hivatalos mérkőzésen 111 gólt szerzett.

1988. május 14-én döntött úgy, hogy befejezi játékoskarrierjét, az Admira elleni bajnoki találkozón. Mindössze 33 évesen.

Sport365.hu - Nyilasi: Libabőrös lettem, amikor először beléptem az új stadionba

Nyilasi Tibort, a 70-szeres magyar válogatott, ezüstcipős labdarúgót, a Ferencváros legendáját a régi emlékekről és a Fradi ról kérdeztük. - Milyen érzés itt lenni a régi játékostársakkal? - Libabőrös lettem, amikor beléptem, először is a stadion látványa is, illetve a volt játékostársak, akikkel 80 ezer néző előtt játszottunk.

Forrás: fradi.hu

Videók