Megkezdte a felkészülést a Diósgyőr

A miskolci csapat 31 játékossal kezdi meg a felkészülést. Céljuk a középmezőny elején végezni.


A legutóbb tizedik helyezett miskolci egyesület csütörtöki sajtótájékoztatóján Tajti József közölte, hogy a 2019/2020-as bajnokságban már a középmezőnyben szeretnének végezni, annak is az élén.

Elmondta: céljuk a keret egybentartása mellett új játékosok igazolása, elsősorban a régióból.


A diósgyőri játékosok is elkezdik a felkészülést a következő szezonra
 
Fernando Fernandez vezetőedző azt nevezte meg a legfontosabb célnak, hogy az első mérkőzést megnyerjék, majd hozzátette, a tizenkét csapatos bajnokságban nagyon közel vannak egymáshoz a csapatok.
Ugyanakkor azt is kifejtette, hogy a következő szezonban a csapattól kiegyensúlyozottabb szereplést vár el, ugyanis csak így biztosítható ebben a szoros mezőnyben a bentmaradás.

 
Fotó: Dvtk.eu
 

Videók