Nikolics is meglepődött, hogy nem kezdett a Real ellen

Ahogy az várható volt, nem sok babér termett kedd este a varsói Legiának a Real Madrid otthonában, arra azonban kevesen számítottak, hogy Nikolics Nemanja a padon kezdi a mérkőzést.


 

 
Gyakorlatilag a magyar válogatott csatárnak köszönhető, hogy főtáblás lett a Legia, hiszen a Bajnokok Ligája selejtezőiben összesen hat gólt lőtt Niko, ugyanakkor a Dortmund és most a Real ellen sem kezdhetett.
 
„Eléggé meglepődtem, hogy a kispadon kezdek – mondta Nikolics az M4 stábjának a madridi meccs után. Nem minden nap adódik olyan, hogy egy ilyen meccsen, a Real Madrid ellen játszik valaki. Sajnáltam nagyon. Ők és mi is nyílt focit játszottunk, mindkét csapat kontrázott. Sok üres terület is volt, mivel a Real sok játékossal támadott. Sajnálom, hogy az az egy ziccer nem ment be, jó lett volna betalálni ebben a stadionban. 
 
A Dortmund ellen nagyon rosszul játszottunk. Semmit sem sikerült abból véghezvinni a pályán, amit előtte megbeszéltünk. Az elején gyorsan kaptunk két-három gólt, utána el is dőlt a meccs. Most viszont bátran támadtunk. Volt kapufánk, ziccerünk. Így nem szégyen kikapni a Real Madridtól. Lehetetlen levédekezni a támadásukat kilencven percen keresztül. Félelem nélkül léptünk pályára, nem görcsöltünk be. A legfontosabb, hogy a lengyel bajnokságban kezdjünk el nyerni, de időnk sincs nagyon edzeni, sorra jönnek a meccsek, közte pedig a regenerálódáson van a hangsúly. 
 
Nagyon sajnáljuk a visszavágós zárt kaput, gondolom, a Real is úgy van vele, hogy nem szívesen lép pályára egy üres stadionban. Fantasztikus atmoszféra lett volna. Sajnos, ez kimarad, de ezt a meccset is le kell játszani, megpróbálunk ugyanilyen jól futballozni és jó eredményt elérni.”
 
A magyar válogatott csatára a hajrára állt be, kétszer lőtt kapura, de nem tudott túljárni Keylor Navas eszén. A Legia három forduló után pont nélkül áll a hibátlan Real Madrid, a Dortmund és a Sporting mögött.
 
Real Madrid–Legia Warszawa 5-1 (3-1)
Gólszerző: Bale (16.), Jodlowiec (19. – öngól), Asensio (37.), Lucas Vazquez (68.), Morata (85.) ill. Radovic (21. – büntetőből)
 

Videók