Franciaországba igazolt az MTK válogatott játékosa

Bese Barnabás a francia másodosztályban szereplő Le Havre csapatában folytatja pályafutását.


 

 
A francia klub közleménye alapján Bese négy évre írt alá, de az átigazolás összegét a felek nem hozták nyilvánosságra. A 22 éves Bese 105 meccsen szerepelt az MTK-ban.
 
„Nagyon örülök, hogy Franciaországba igazoltam, egy nagyszerű klubba kerültem, és egy remek edzővel dolgozhatok majd együtt. Remek lehetőség lenne egy, a francia másodosztályban domináló és élcsapatnak számító gárdában végig futballozni a szezonban, aztán feljutni az élvonalba. Ez tökéletesen szolgálná a fejlődésemet, nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Köszönöm az MTK-nak is a lehetőséget, és alig várom, hogy bemutatkozzam. Kedden a Ligakupában játszik a csapat, pénteken pedig a bajnokságban, remélem, a bajnokiig megérkezik a játékengedélyem és akkor debütálhatok az új csapatomban” – mondta Bese a csakfoci.hu-nak.
 
A játékost képviselő CMG menedzseriroda társtulajdonos-igazgatója, Pataky Tibor szintén elégedetten nyilatkozott a klubváltás kapcsán.
 
„Nagyon büszkék vagyunk Bese Barnabásra, a számára legtökéletesebb helyre került. Jövő kedden vagy pénteken be is mutatkozhat a Le Havre csapatában, és egy nagyszerű edző, Bob Bradley kezei alatt dolgozhat tovább, egy kiváló klubban, amely egy év múlva minden bizonnyal a francia első osztályban folyatja majd. Addig Barnabásnak lehetősége lesz arra, hogy tökéletesen beilleszkedjen és felvegye a francia futball ritmusát, és a folyamatos játéklehetőséggel megadhatja az esélyt magának, hogy stabil tagja maradhasson a magyar válogatottnak” – mondta Pataky a csakfoci.hu-nak.
 
A Le Havre három forduló után a 4. helyen áll a francia másodosztályban, de ugyanannyi pontja van, mint a listavezető Brest-nek.

Videók