Újravívná negyeddöntőjét a leléptetett francia bokszoló

Mourad Alievet vasárnap diszkvalifikálták, mert a mérkőzésvezető szerint szándékosan lefejelte ellenfelét.


Negyeddöntőjének újrajátszásáért nyújtott be keresetet a Nemzetközi sportdöntőbírósághoz (CAS) Mourad Aliev francia ökölvívó, aki egyórás ülősztrájkot tartott azután, hogy a bíró fejelés miatt leléptette a tokiói olimpián.

A szupernehézsúlyú Mourad Alievet vasárnap diszkvalifikálták, mert a mérkőzésvezető szerint szándékosan lefejelte ellenfelét. A moszkvai születésű sportoló dühében kiköpte és elrúgta fogvédőjét, sértő gesztusokat tett, majd megrázta és megütötte a televíziós kamerát. Ezután tiltakozásul egyórás ülősztrájkot tartott.

Ellenfele, a brit Frazer Clarke a döntés értelmében négy másodperccel a második menet előtt nyerte meg a negyeddöntőt. A CAS szerint Mourad Aliev, a Francia Ökölvívó Szövetség, valamint a Francia Olimpiai Bizottság kérte a kizárás megsemmisítését, illetve a mérkőzés megismétlését a második menet elejétől, más mérkőzésvezetővel és pontozóbírákkal.

A döntnökök hétfőn tanácskoztak az ügyben, és - a hivatalos megfogalmazás alapján - "a lehető leghamarabb" kihirdetik álláspontjukat.

Borítókép/Fotó: Sportstar/Twitter

Videók