Page: én győzni jöttem, míg az ellenfelem a túlélésre ment

Michael Page magára vállalja a vereséget.


Michael Page vereséget szenvedett a Bellator 281 főrmérkőzésén Logan Storley ellen. Maga a mérkőzés azonban sokaknak nem tetszett, mivel Storley szinte végig csak a földön tartotta ellenfelét.

Page rossz döntéseket hozott Storley ellen az ideiglenes cmért folyó harc során. MVP védekezésre kényszerült, amivel kiölték a veszélyes ütéseit.

„Mindig szeretem vállalni a felelősséget a történtek kapcsán. Jobbnak kell lennem, hogy ne tartsanak így lent a földön. Van néhány dolog, amit úgy érzek, utólag jobban is csinálhattam volna. De ugyanakkor furcsa és érdekes számomra, mert olyan, mintha csak egy dolgot kellene fejlesztenem, és én leszek a legveszélyesebb harcos az MMA-ban. Ezt gondolom. Az emberek nem szívesen harcolnak velem. Készen állok, hogy visszatérjek!” – mondta Page az mmajunkie.usatoday.com-nak.

Az esemény után a Bellator elnöke, Scott Coker azt mondta, hogy nem ért egyet a döntéssel, sőt, Storley küzdelmét „nem MMA-nak” titulálta. Page nem vágott ilyen kemény szavakat ellenfeléhez. Megérti, hogy Storley ilyen típusú harcos, megtanulta elfogadni. Ez nem azt jelenti, hogy egyetért a pontozással.

„Megértem Coker véleményét, de ez egy ilyen sport, ahol néha több az állóharc, néha pedig a birkózás. Nehéz elfogadnom, idegesít ez a meccs. Szerintem a birkózó elemeknek olyannak kell lennie, amely veszélyesebb, nem pedig ami lehetővé teszi, hogy túlélje a párharcot. Nem érzem igazságosnak az ilyen győzelmet, de ez a játék része. Én győzni jöttem, ő pedig, hogy túlélje a harcot. Storley nyert, de nem látványos módon. Voltak már keményebb meccsim is, nincs zúzódásom, sebem, sem fájdalmam. Nem olyan érzés, mintha öt menetet harcoltam volna. Furcsa, hogy ő nyert… Igyekszem visszatérni, addig pedig keményen fogok dolgozni.”


Borítókép és fotók:

Videók