Wilder még mindig gondolkodik

Folytatnia kellene?


Az uncia.info írását változtatás nélkül közöljük.

A WBC korábbi nehézsúlyú bajnoka, Deontay Wilder még mindig nem hozott végleges döntést a visszatérése kapcsán.

Tavaly októberben a 36 éves bokszoló a tizenegyedik menetben kikapott a WBC jelenlegi övtulajdonosától, Tyon Furytól. Wilder áthidalt egy korai padlózást, majd kétszer is térdre kényszerítette Furyt, a küzdelem második részében azonban a „cigánykirály” kiütéses győzelmet aratott.

„Határozottan fontolgatom a visszatérést. Ez egy olyan döntés, amit megpróbálunk még felmérni, és helyrehozni pár dolgot. Úgy érzem, egy új lendületet kaphat a karrierem. A pénz nem motivál a visszatérésem kapcsán, már nem ezért fogok bokszolni. Az életemet bebiztosítottam” – mondta Wilder a Premier Boxing Championsnek.

Wilder a 2019-es Luis Ortiz elleni csatája óta nem nyert mérkőzést. Két küzdelmes vereségen van túl, mindkettőt Fury ellen szenvedte el, akit a sportág legjobb nehézsúlyújaként tartanak számon. Wilder számára még rengeteg lehetőség van a súlycsoportban, akár a közelgő Andy Ruiz és Luis Ortiz mérkőzés győztesével is összecsaphat.

Wilder továbbra is az első helyen szerepel a WBC ranglistáján. Ha Fury végül tényleg a visszavonulás mellett dönt, akkor Wilder akár rögtön a megüresedett címért léphet ringbe. Jelenleg a WBC ranglista második helyén az olimpiai ezüstérmes Joe Joyce található.

Borítókép és fotók: Al Bello/Getty Images

Videók