Wilder keze eltört a Fury elleni küzdelem során

Deontay mindent megtett, nincs oka a szégyenre.


Deontay Wilder nem mentegette magát, miután szombat este kikapott Tyson Fury-tól. A „cigánykirály” és a „bronzbombázó” legendás nehézsúlyú mérkőzést produkált, mivel mindketten kétszer padlóztak, mielőtt Fury a 11. menetben KO-val nyert.

Fury volt az első, aki földre küldte Wildert a harmadik menetben. Az amerikai azonban gyorsan magához tért, és a negyedikben kétszer is padlóztatta a brit ökölvívót. Fury végül visszanyerte az irányítást, és megbüntette Wildert, majd újra a földre küldte őt. Meglepő módon ekkor Wilder még feltápászkodott, de a 11. menetben egy jobb horoggal Fury véget vetett a mérkőzésnek, és sikeresen megvédte a WBC nehézsúlyú címét.

A mérkőzés után Wildert kórházba szállították elővigyázatosságból, edzője pedig elárulta, hogy eltört a keze. A távozása előtt Wilder így fogalmazott.

„Mindent megtettem, de ma este nem voltam elég jó. Nem tudom, mi történt. Tudtam, hogy nem táncolni fogunk a ringben, és a súlyával megpróbál majd engem fárasztani, ami sikerült is.”

Malik Scott, Wilder edzője így fogalmazott a 35 éves bokszoló sérüléseiről.

„Ahogy az öltözőbe értünk, egyből orvosi ellátást kapott. Minden rendben van. Felrepett az ajka és eltört a keze, az ujja is. De az élet megy tovább.”

Forrás: talksport.com
Borítókép/Fotók: talksport.com

Videók